Ez hatásos ellenszere lehet a kínzó hát- és derékfájásnak.

A mozgásszegény életmód és az ülőmunka egyenes következménye, hogy az emberek jelentős részének mindennapjait kínzó hát-, derék- és végtagfájdalmak keserítik meg!
A háttérben általában valamilyen egyszerű probléma áll – például a mozgáshiány vagy a rossz tartás –, de gyakran egy-egy olyan súlyos betegség is lehet mögötte, mint például a gerincsérv.


A  porckorongsérv kapcsán a mai orvostudomány meglepően tehetetlen. Habár fájdalomcsillapítókkal el tudják űzni a betegek fájdalmát, valamint időigényes és drága kezelésekkel ideig-óráig a tüneteket is enyhíthetik, végleges megoldás azonban gyakran nem létezik a problémára, még műtéti úton sem.
Ezt a berögződött véleményt szeretné most felülírni egy Új-Zélandról származó új módszer, amely Robin McKenzie nevéhez kötődik, és amely Grobarcsik Ágnes okleveles Mckenzie terapeuta szerint akár még a porckorongsérv gyógyításában is segítséget nyújthat – méghozzá olcsón, egyszerűen, nem mellesleg pedig műtéti beavatkozás és gyógyszerek nélkül. Hogy mi is ez a módszer pontosan, azt a terápia szakértője foglalta össze számunkra az alábbiakban.

A McKenzie módszer eredete
A terápia születése egy Robin McKenzie nevű új-zélandi gyógytornászhoz kötődik, aki az ötvenes években mindenkinél előbb ismerte fel, hogy az izom- és ízületi fájdalmak jelentős része a gerincet érő kellemetlen, előrehajló terhelésből eredeztethető, vagyis amennyiben ezt a terhelést meg lehetne szüntetni, amennyiben a kiváltó okot el lehetne fojtani, abban az esetben a páciens tünetmentessé tehető.

McKenzie rádöbbent arra, hogy bizonyos tornagyakorlatok és kitartott mozdulatsorok hozzásegítik testünket az önregenerációra, így amennyiben megfelelő módon felismerésre kerül az adott probléma – legyen az egyszerű gerincferdülés, porckorongsérv, esetleg lumbágó –, azt a megfelelő gyógytornával könnyedén és egyszerűen helyre lehet állítani úgy, hogy a beteg saját maga is elsajátíthatja az egyes gyakorlatokat, és kvázi önmagát kezelheti.

A McKenzie módszer a nagyszerű hatás és az egyszerűség miatt futótűzként terjedt el az emberek között, így nem véletlen, hogy ma már több mint 40 országban vannak szakavatott és okleveles terapeuták, akik hisznek az emberi test önnön regeneráló képességében, illetve a fájdalmak és a panaszok gyógyszerek és műtétek nélküli eltüntetésében.


Mi történik egy kezelésen?
Ha valaki úgy dönt, hogy kipróbálja a McKenzie módszert, és felkeres egy okleveles terapeutát, akkor az első lépés egy alapos beszélgetés lesz, amelynek során a szakember célzott kérdésekkel próbálja feltárni páciense fájdalmainak eredetét és okait. Ha vannak korábbi vizsgálati eredmények, akkor azok is áttekintésre kerülnek, majd ezt követi a fizikai szemrevételezés.

A terapeuta ekkor különféle mozdulatok megtételére kéri a beteget, miközben folyamatosan figyeli a test mozgását, a páciens reakcióját és beszámolóját. Fontos, hogy folyamatos mozgássorozatokra kerül sor, máskor csak egy bizonyos póz felvételére, amely egy szakavatott szem számára azonnal láthatóvá teszi majd, hogy pontosan mi is okozza a probléma forrását, illetve milyen gyakorlatokkal lehet orvosolni a panaszokat.

A McKenzie módszer lényege a különféle gyakorlatokon alapul, amelyeket a szakavatott terapeuta a szemrevételezést követően – alaposabb vizsgálatokra, MRI-re és egyebekre csak ritkán van szükség – nem csak elmagyaráz, hanem meg is mutat a beteg számára, megtanítja neki, hogy később csak kontrollra kelljen visszatérnie, ellenben a kezeléseket saját maga is el tudja végezni otthon vagy a munkahelyén.

A módszer sikere is főként ebben rejlik, a naponta többször is elvégezhető, gyakran csak alig néhány perces gyakorlatok ugyanis nemcsak lényegesen hatásosabbak, mint heti egy vagy két kezelés, hanem olcsóbbak is, a megfizethetetlen időigényességről nem is beszélve.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy amennyiben a beteg megfelelően együttműködik a terapeutával, az előírtaknak megfelelően végzi a gyakorlatokat és eljár a kontrollvizsgálatokra is, abban az esetben már néhány nap után óriási változás következik be állapotában, különös tekintettel a fájdalomérzetre.



A McKenzie módszer keretein belül tudományos kutatásokkal korábban többször is igazolt gyakorlatok segítenek abban, hogy akár súlyosabb gerincproblémák is visszafordíthatók legyenek. Kellő odafigyeléssel és kitartással például a csigolyák deformációjából fakadó porckorongsérv is visszapréselhető a helyére, de a kezelések különösen hatékonyak az akkut fájdalmak eltüntetésében, mérséklésében, valamint azok ismételt kialakulásának megelőzésében.

A terápia azoknak is ajánlott, akik olyan fájdalmakkal rendelkeznek, hogy az már megkeseríti a mindennapjaikat, és az orvosok szerint kizárólag műtéttel lehet enyhíteni őket. A Robin McKenzie által kidolgozott gyakorlatokkal ugyanis még a legsúlyosabb esetekre is létezhet gyógyír, amivel elkerülhetők a legkockázatosabb gerincműtétek és a legdrágább kezelések.

A módszer nagy előnye továbbá, hogy sokan már az első alkalom után jelentős mértékű javulást tapasztalnak, noha a teljes gyógyulásig általában hosszú út vezet, ami függ a probléma nagyságától és a páciens kitartásától is. Szakember nélkül ugyanakkor soha ne kezdjünk neki önmagunk kezelésének, hiszen nem kizárt, hogy míg bizonyos gyakorlatok egyes embereknél jól működnek, addig másoknál tovább ronthatják a helyzetet, pláne ha a probléma mellett gyulladásos betegségek vagy csontritkulás is megfigyelhető.

A McKenzie módszer ma már Magyarországon is elérhető, azonban mint minden sikeres terápiát, úgy ezt is egyre többen hamisítják vagy másolják. A megfelelő hatás és a siker érdekében éppen ezért nagyon fontos, hogy kizárólag olyan orvosokat, gyógytornászokat és terapeutákat keressünk fel a kezelés, illetve az öngyógyításhoz szükséges gyakorlatok elsajátításának céljából, akik részt vettek a Nemzetközi vagy a Magyarországi McKenzie Intézet által indított tanfolyamokon, és ott oklevelet is szereztek.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!