Lassan el kell gondolkozni egy új típusú rendszám kombinációról!

Az új autó piac növekedése és a használtautó import felfutása miatt gyorsult a rendszámok kiadása. Bár idő még van bőven, pár év múlva el kell kezdeni azon gondolkozni, hogy mi jön a három betű, három szám kombináció után.

A válság után erősen visszaesett a hazai rendszámkiadás: a 2008-as közel 310 ezer darab helyett 2009-ben 172 ezer, 2010-ben 147 ezer új rendszámot adtak ki.

Ez kezdett el szépen lassan felfelé kúszni részben az új autó piac feléledése, részben a használtautó import felfutása miatt.

2016-ban már 367,5 ezer rendszám kellett az autósoknak, idén pedig az első hét hónapban már 222,5 ezernél tartunk. Ha ugyanilyen ütemben nőne a rendszámkiadás, akkor még körülbelül nyolc év van hátra addig, amíg elfogynak a három betű, három számos rendszámok, amelyből nagyjából hárommillió maradt még - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Korábban felmerült a területi jelzéssel ellátott rendszámok kiadásának lehetősége, de ezt az ötletet az illetékesek hamar elvetették.

Forrás: origo.hu

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!