A májunk a végsőkig hatástalanítja és kiválasztja a szervezet számára káros anyagokat.

A máj a szervezet metabolizmusának központi szerve, hasunk jobb oldalán, az alsó bordák alatt helyezkedik el. Mintegy másfél kilogramm súlyú, alakja jellegzetes háromszög, amely jobb és bal oldali lebenyből áll. Érdekesség, hogy a máj nem fáj, hiszen nagyon kevés benne a fájdalomérző ideg. Emiatt a máj károsodása gyakran sokáig feltűnés nélkül zajlik.

Kiemelkedő szerepe van - sok egyéb mellett, például - a szénhidrát-anyagcsere és a hormonháztartás működtetésében. A májban, mint egy kémiai 'üzemben', építés és bontás is zajlik. Itt termelődnek többek között az élethez nélkülözhetetlen fehérjék és a véralvadási faktorok. A máj bontja le a hormonokat, az elhasználódott fehérjéket és a szervezetbe bejutó káros anyagokat is. A máj felveszi a szervezetünk számára fontos tápanyagokat, a károsakat pedig kiszűri. A szájon át bevett gyógyszerek is ezt az utat járják be: először a májba jutnak, egy részükből itt válik aktív hatóanyag, és feladatuk ellátása után nagy többségük itt is bomlik le.

Tehát méregtelenít, ideális esetben hatástalanítja és kiválasztja a szervezet számára káros anyagokat, segíti eltávolításukat. Hormonokat szintetizál és bont le (például GH-növekedési hormon hatásra IGF-et juttat a vérbe). Az epét elválasztva a zsírfelvételben működik közre. A májban kreatin is szintetizálódik.

Külön figyelmet érdemel a régóta ismert 'edzett máj' jelenség, ami abban nyilvánul meg, hogy az edzett ember az edzések hatására hatékonyabban, gyorsabban bontja le a kívülről bevitt anyagokat. A sejtlégzéshez és a toxikus anyagok átalakításhoz szükséges oxigénért való versengés, a sejtek membránjainak sérülése együttesen roncsolhatja a májat.

A máj regenerációs képessége óriási, ezért igen nehéz tönkretenni, de azoknak, akik kitartóan próbálkoznak azért idővel sikerülni szokott.

Milyen természetes anyagokkal tudjuk májunk egészségét hosszútávon megőrizni?

Lássuk hát, mik azok a gyógynövények, amelyek hatásossága az idők folyamán bebizonyosodott, és amelyek nem okoznak mellékhatásokat! Vannak olyan gyógynövények, amelyek gyorsan hatnak, és a segíthetnek a májnak a betegség leküzdésében.

1) Articsóka (Cynara scolymus) csökkenti a zsír- és koleszterinszintet a májban. A kutatók azt találták, hogy az articsókakivonat jelentős antioxidáns hatással rendelkezik, amely képes megvédeni a máj sejtjeit a károsodástól. Az articsóka serkenti az epe ürülését a májból, és az orvosok szerint ez segít a gyomorégés és az alkohol okozta másnaposság tüneteinek csökkentésében. Az articsókát magas koleszterinszint, irritábilis bél szindróma (IBS), veseproblémák, vérszegénység, folyadék-visszatartás (ödéma), ízületi gyulladás, húgyhólyag fertőzések és májbetegség esetén is alkalmazzák.

2) Cikóriagyökér (Cichorii radix) véd a kémiai anyagok hatására felszabaduló szabadgyökök károsító hatásával szemben. A cikóriakivonattal való előkezelés jelentősen csökkenti az oxidatív stresszt és megakadályozza a sejtkárosodást, végső soron javítja a máj mérgezéses állapotát. Jótékony antioxidáns hatása mellett a cikóriagyökér támogatja a máj működését, és megfontolásra érdemes, ígéretes szerepet tölthet be az oxidatív stressz és a májkárosodás megszüntetésében bizonyos helyzetekben.

3) Máriatövis (sylimarin) membránstabilizáló és antioxidáns hatást fejt ki, elősegíti a májsejtek regenerálódását. Továbbá csökkenti a gyulladásos reakciót, és gátolja a fibrogenezist a májban. Ezeket az eredményeket kísérleti és klinikai vizsgálatok igazolták. Az oxidatív stressz okozta krónikus májbetegségekben (alkoholos és nem alkoholos zsírmájbetegség, kábítószer és vegyszerek által kiváltott mérgezéses májbetegség) az olyan antioxidáns gyógyszerek, mint a sylimarin, jótékony hatású lehet.

4) Pektin mind akut mind krónikus folyamatok esetén javíthatja a máj metabolikus funkciójit, normalizálja a koleszterin-anyagcserét, így visszaadja a szervezet erejét.

5) Homoki szalmagyopár (Helychrysum arenarium) görcsoldó, vértisztító és gyulladáscsökkentő hatásáról ismert, amelyet évszázadok óta használnak a máj serkentésére és méregtelenítésére. A népi gyógyászatban általánosan használatos a májbetegség kezelésére, és segít a szervezetet megszabadítani a méreganyagoktól, nehézfémektől, baktériumoktól és a légszennyező anyagoktól.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!