Szabó Győző és Herendi Gábor elárulták, hogy miért kellett átírni a forgatókönyvet...

A film forgatása a napokban kezdődött, és terv szerint augusztusban fejeződik be. Herendi Gábor rendező és Szabó Győző elárulták, hogy hihetetlen lesz a stáblista. A beszélgetésből az is kiderült, hogy miért kellett Herendinek átírnia a forgatókönyvet Szabó Győző miatt, valamint a film részleteiről is beszéltek.

A tervek szerint a 2001-ben és 2008-ban bemutatott első két részhez képest jóval több akciójelenet lesz a harmadik részben. A történetről még nyilván nem sokat tudni, csak annyit, hogy Bala bandájának vetélytársaként feltűnik egy másik bűnszövetkezet.

A Valami Amerika első részére több mint félmillióan (529 187) voltak kíváncsiak, ez a harmadik legnézettebb magyar film a rendszerváltás óta. A folytatásra is közel 450 ezren (448 738) ültek be a mozikba. Negyedik rész viszont biztosan nem lesz, Herendi Gábor elmondta, hogy a harmadik epizóddal lezártnak tekinti a sorozatot.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!