Valami nincs rendben - figyelmeztet Eric Caumes professzor.

„A vakcinát nem szabad siettetni”

hívta fel a figyelmet Eric Caumes professzor, a párizsi Hôpital Pitié-SalpêtrièreI kórház fertőző betegségek osztályának vezetője és igazgatója, miután elolvasta a BioNTech/Pfizer vakcináról készített laboratóriumi teszteket.
Az Anti-Covid vakcinával kapcsolatosan megjegyezte, „Ha hibázunk, az oltás hiteltelenné válik”. Az osztályvezető orvos a két vakcináról nyilvánosságra hozott legfrissebb adatokat kommentálja. A cikk a La Parisien című francia napilapban jelent meg.

„A vakcinát nem szabad siettetni” - figyelmeztet Eric Caumes professzor.

A szókimondásáról híres Eric Caumes professzor a laboratóriumok részéről nagyobb átláthatóságra szólított fel, és nagyon aggódik a Covid-19 elleni injekciók nagyon sok járulékos mellékhatása miatt.

Ezt azért hangsúlyozta ki,

mert hozzáfért a különböző oltásokról szóló tudományos publikációkhoz, amiket gondosan tanulmányozott. Elmondja mennyire döbbenetes az, hogy a különböző gyógyszer gyártók pusztán sajtóközleményben jelentik be a sikereket és az eredményeiket, mivel orvosi pályafutása alatt ilyet még soha nem látott. Eközben viszont még mindig nincs nyoma egyetlen tudományos publikációnak sem!

Amikor elolvasta az Amerikai Gyógyszerügynökség (FDA) jelentését, amit a részükre továbbított adatok alapján készítettek az oltóanyag forgalmazása érdekében, teljesen megdöbbentett. Még soha nem látta az oltási mellékhatások ilyen gyakoriságát!
Az injekció okozta minimális reakciókon kívül, mint például a helyi bőrpír és fájdalom, sok más nemkívánatos hatást is viszonylag magas arányban azonosítottak főleg fiataloknál és a második dózis után.

Elsőként a láz példáját említette, ami klasszikus módon az injekció után átmenetileg jelentkezhet, de itt a 18-55 évesek 15,8%-ának 38 °C-os vagy annál magasabb volt a második injekció beadását követő 7 napon belül a láza, és emiatt 45%-nak gyógyszert kellett szednie a láz vagy a fájdalom miatt. De beszélhetünk az 55%-os fejfájásról, a 62%-os letörtségről és fáradtságról is, ami nagyon sok, ezért lehet, hogy a szerrel valami probléma van...

Amikor az oltási kampány elkezdődött Angliában,

a hatóságok nem tanácsolták a vakcinát

a súlyos allergiában szenvedő emberek számára, eközben az Egyesült Államok Gyógyszerügynökségének dokumentumában ezeket a mellékhatásokat nem sorolják fel, pedig jelenleg ez az egyetlen információforrás. Ez is azt erősíti meg, hogy nem szabad rohanni.

Az embereket veszélyeztető immunizálásról azt mondta, hogy ez túl érzékeny kérdés, mert minden a kockázat-haszon egyensúlytól függ. Az idős embereket - akiknél nagy a kockázat súlyos Covid fertőzés esetén -, széles körben oltani fogja, de a fiatalabbakat vagy a társbetegségekben szenvedőket nem.

Szerinte nagy az információhiány, és a genetikai anyagon alapuló (mRNS) injekciók még nem lépték át a kereskedelmi forgalmazás szakaszát. Talán forradalmiak, de előbb bizonyítékot szeretne a megbízhatóságukra, különben ez indokolatlanul vak bizalmat ad a gyártóknak.
Ma rohan a világ, minden eredmény centrikus, és az üzlet, a haszon kereskedelmi sodródásban vagyunk, és ez nem jelenti azt, hogy ne immunizálna örömmel a nyugati vagy a kínai vakcinákkal,

de csakis azokkal, aminek az eredményei már megbízhatóak, és hivatalosan is elismerték, hitelesítették, nem csak a médiában!

Eric Caumes professzor sajnálatosnak és rettenetes hibának tartja, hogy amint valaki ellentétes véleményt vagy kritikát fogalmaz meg a politikában és a médiában uralkodó, kizárólagos és egyedül „üdvözítőnek” tekintett nézetekkel és a propagandával szemben, azonnal összeesküvőnek vagy „szamárnak” tekintik, ahogy ezt vele is tették. (Ugye milyen ismerős ez a helyzet!)
Durván támadták őt a parlamentben is az egészségügyi helyzet meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat felülvizsgálata miatt is. Pedig ő egyike azoknak, akik a minél több védőoltásban hisznek, mert ezek a fertőző betegségek legjobb ellenszerei, a legokosabb gyógyszerek, hiszen ezekkel megelőzik a problémákat.

Dr. Eric Caumes mindig az igazat akarja mondani az embereknek, különben véleménye szerint nem fognak többé bízni bennünk, az orvosokban. A kollégái is helyeselték a szavait, amikor azt mondta, hogy meg kellene várni a vakcina kísérletek 3. fázisának végső eredményeit is azok hatékonyságról. De sajnos képmutatók világában élünk, és a nyilvánosság előtt már nem merik felvállalni a véleményük!

Ennek ellenére Eric Caumes professzor vállalja a konfliktusokat, mert úgy látja és az a legfőbb gondja, hogy a dolgok nagyon rosszul mennek a járványkezeléssel és a különféle Covid oltásokkal. Ezért támadják őt, mert kritizálja azt, hogy rengeteget fizetnek a vakcinákért annak ellenére, hogy azt sem tudják biztonságosak-e?!
Ha a biztonságra törekvést elmulasztjuk, akkor az oltástan teljes, minden eddigi története a pozitívumok ellenére is hiteltelenné válik. Ma már szekértáborok vannak és a különböző oldalak közül kell választani, pedig nem minden fekete vagy fehér, mert lehetnek ezeknek árnyalatai, és ezt kötelességünk elmondani.

A professzorhoz hasonlóan az aggodalmának adott hangot egy szintén orvos francia honfitársa is, aki súlyos problémának tartja, hogy a gyorsan összecsapott vakcina számtalan lehetséges negatív mellékhatásáért senkit sem tudnak felelősségre vonni!
Emellett nehezményezi azt is, hogy még állatokon sem tesztelték, ezért most az embereken kísérleteznek, ami rettegéssel tölti el, mert valójában génterápiát akarnak alkalmazni, és azt próbálják elhitetni erről, hogy hatásos oltóanyag.
Ezekről itt lehet olvasni.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!