Schobert Norbi szerint a válások egy jeletős oka a nők szülés alatti, utáni elhízása, de mint kiderült, a férfiak is pókhasúak.

Néhány napja a csapból is a magyar fitneszipar megmondóembere 'update' Norbi ömlik ránk permanens agymenésével, miszerint dagadtak vagyunk, fogyjunk le, különben végveszélyben még a párkapcsolatunk is! Szégyellje magát minden nő, aki a szülés és szoptatás után még mindig nem nyerte vissza versenyformáját, illetve ugyanez érvényes ránk, a túlsúlyos apukákra is, ám ezt csak egy nappal az alaptétel után tudtuk meg.

Érthető a felháborodása, mivel ő már mindent megtett azért, hogy mi ne legyünk dagadtak, elhízottak, túlsúlyosak, de még ducik sem. Írt ő könyveket halomszámra, kidolgozott pontrendszeren alapuló szuper diétákat, megalkotta számunkra az update fogalmát, a low carb kódtáblázatot, és mi még mindig kövérek vagyunk! Még szép, hogy teljesen kiborult a pali! Persze, mert mi nem update-ezünk úgy, ahogy kellene, nem veszünk példát róla, nem számoljuk azokat a nyomorult pontokat, pedig ő mindezt kizárólag értünk találta ki, hogy segítsen. Mi meg hálátlan módon visszaélünk a türelmével, és a mai napig fölösleges kilókat hurcolunk magunkon! Komolyan mondom, én is kiborulnék! 

Eddig jó volt hozzánk, mert azt írta a könyveiben, hogy semmi baj, a kövér ember nem bűnös! De ennek vége! Végre kitálalt, és orrbavágott az eddig plüssmaciba csomagolt igazságával: Mindenről ti tehettek! Ha ez így megy tovább, örökre dagadtak maradtok, és soha nem juttok be az Update ígéreteinek földjére!

Ezt Norbi nem sértésnek vagy filkázásnak szánta, csupán végső elkeseredésében kifakadt belőle szeretetének és jószándékainak eget és földet megrengető, féltő morajlása, mely arra kell, hogy ösztönözzön bennünket, hogy fogjuk vissza magunkat, és fogjuk már végre fel, hogy az low carb update kakós csigából sem falhatjuk degeszre magunkat! 

Bár mint tudjuk, az elhízottak aránya Európában a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb, ezt össznépi lebunkózással, sértegetéssel mégsem lehet megváltoztatni. Ide folyamatos társadalmi szintű ismeretterjesztés, az életmódváltáshoz szakmai támogatás, a diétás élelmiszerek megvásárlásához rengeteg pénz, és komoly akaraterő szükséges. Ezek hiányában az öncélú leteremtés és megszégyenítés nem vezet kézzelfogható eredményre.

Immár egy ország emészti napok óta ezt az újévi update útravalót, ami rendesen megfeküdte mindannyiunk gyomrát, és titokban visszasírjuk azt a mosolygós, kis dagadt Norbit, aki jó étvággyal megette az uzsonnáját, és esze ágában sem volt másokat megmenteni, mert a saját tökéletlenségével volt elfoglalva.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!