Az ügyészség szakértői joggal feltételezik, hogy van összefüggés a gyógyszergyár készítménye és az agyi trombózisból eredő halálozások között.

'Francesca volt az egyetlen lányunk, egészséges és boldog volt, az oltás után kórházba került, majd meghalt.'

Több ember halála ügyében folytattak nyomozást a messinai és a genovaügyészségek munkatársai Olaszország számos kórházában és megállapították, hogy 'összefüggés van a vakcina és az agyi trombózis között”, amely néhány nappal az AstraZeneca készítményének beadása után következett be. A törvényszéki patológus és a hematológus megállapították, hogy a beteg halála a Covid-19 elleni oltóanyag beadásából eredő mellékhatásoknak tulajdonítható.

Az első ismert áldozat Augusta Tauriaco a szicíliai Messina Caio Duilio Gallo középiskolájának zenetanára volt. Röviddel a Covid-19 elleni szérum március 11-i beadása után súlyos fejfájástól szenvedett, egészen addig, amíg kórházba nem került. Állapota fokozatosan romlott, és a kómában töltött napok után, március 30-án meghalt. A vizsgálat szerint 'a halál kapcsán az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok tükrében kizárt bármilyen más patogén ok fennállása” – írta Fabrizio Perri halottkém, Antonio Albanese fertőző betegségek specialistája és Giovanni Bartoloni patológus. Az elhunyt szülei, Paolo és Helga Turiaco, akiket Daniela Agnello ügyvéd segít, tisztán látni akarják az oltás engedélyezési folyamatát:

„Mindenképp meg akarunk bizonyosodjunk arról, hogy a vakcinakísérletek megfelelően követték-e a kötelező irányelveket és protokollokat!'

Nem sokkal ezután, április 5-én meghalt Mario Turrisi ügyvéd is. A halálos trombózisos eseteket követően az európai országok életkori küszöböt vezettek be az AstraZeneca vakcina alkalmazására, és 2021 júniusa óta a vírusvektor vakcinákat nem alkalmazzák a 60 év alattiak számára.

Őt követte Francesca Tuscano 32 éves művészettörténet tanárnő, aki szintén 2021 áprilisában halt meg a genovai San Martino kórházban agyi trombózis következtében. A tanárnő halála után néhány hónappal később, júniusban egy másik fiatal nő, a 18 éves, Sestri Levante-ból származó diáklány, Camilla Canepa halt meg ugyanebben a kórházban, szintén nagyon súlyos trombózis következtében. 

Luca Tajana halottkém és Franco Piovella hematológus a nyomozó ügyészségnek tett jelentése szerint :

'a lánynak korábban nem volt semmilyen betegsége és nem szedett semmilyen gyógyszert, és a beteg halála egyértelműen a Covid-19 elleni vakcina mellékhatása miatt következett be.'

Egy megrázó történet, amellyel kapcsolatban még folyik a nyomozás, de az már most kiderült, hogy közvetlenül a beadást követően komplikációk merültek fel. Erre utal a lány mobiltelefonon egy ismerősének küldött üzenete, mely szerint a kórházban tartják még 'az oltás miatt'. Két nappal az elbocsátása után Camilla állapota romlott. A motoros hiányosságok a test egyik részén jelentkeznek. Nem tudta mozgatni a karját és a lábát. Camilla új CT-vizsgálaton esett át, amely ezúttal a folyamatban lévő vérzésre világított rá. Ekkor a 18 éves lány a San Martino-i idegsebészeti osztályon kötött ki, ahol kétszer megoperálják, hogy eltávolítsák a trombust. Állapota viszont tovább súlyosbodott, és másnap délután meghalt. Az ügyészség megállapította a dolgozók mulasztását is, mivel nem szerepelt az első kórházi kezelés klinikai dokumentációjában, hogy a fiatal nő milyen oltást kapott. A beadás időpontjában pedig már ismert volt az AstraZeneca vakcinájának súlyos mellékhatása. Az olasz gyógyszerügynökség (Aifa) a halálesetek után bejelentette az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni vakcina alkalmazásának azonnali felfüggesztését.

Francesca Tuscano családtagjai a vizsgálat lezárultával jogosultak a Covid-oltás károsultjai részére elkülönített 150 millió eurós alapból nagyjából 30 millió forintnak megfelelő kártérítési összegre, de emellett még nem zárták ki az állam elleni polgári pert sem. Bár akkor még nem volt oltási kötelezettség, mégis bizonyos szektorokra, mint az egészségügy, az oktatás és a fegyveres testületek igen komoly nyomás nehezedett. Az ügyvédi iroda szerint ha az Egészségügyi Minisztérium ha nem is volt tisztában a vakcina veszélyeivel, még nem jelenti azt, hogy az „állam mentesül a bűnösség alól”. Az elkeseredett szülők szerint nincs az a pénz, amivel egy reményteli fiatal életet meg lehetne váltani:  

'Megértem, hogy valaki azt mondja, hogy millióból egy ember hal bele az oltásba, de ez pont velünk történt meg.  Francescával mindent elvesztettünk, mindent. Most síri csend van a házunkban...'

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!