Távol-keleti harcművészetek - a dzsúdó legnagyobbjai

Mint minden keleti harci út, ez is elsősorban az önismeretről és a szellemi megvalósításról szól.

A dzsúdó (japánul 柔道) megalapítója Jigoro Kano (嘉納治五郎1860–1938).

Mivel a harcművészet terén fejlődésről nem igazán beszélhetünk, egyben a legkiválóbb képviselője is. Harcművészetének alapelve: a legminimálisabb erőfeszítéssel a legnagyobb hatást elérni. Mint ahogyan minden keleti harci út, ez is elsősorban az önismeretről és a szellemi megvalósításról szól. Ez azt jelenti, hogy a testi összecsapás pusztán kísérőjelensége annak a benső útnak, amely az embert egy magasabb színvonalra emelheti. A modern versenyszellem meglehetősen idegen a keleti hozzáállástól, ezért vélhetően az alapítómester nem nagyon értene egyet azzal, hogy a dzsúdó mára olimpiai sporttá vált. A dzsúdó ugyanis eredetileg nem önvédelem és nem is sport, hanem egy spirituális ösvény, amelynek célja maradéktalanul önmagunkká válni. És ahogy a fő elvéből is következik, éppen az a lényege, hogy a testi síkról áthelyezzük a koncentrációt a szellemi síkra. Aki testi-fizikai erejével, vagy technikájával akar győzni, még nem igazán jutott el a mesteri szintre. Az igazi győztes már mindezeken felül áll. Erejét egy testiségen túli centrumból meríti, és ennek köszönheti felülmúlhatatlanságát.

Az alábbi videón a nagymestert láthatjuk. A minimális erőkifejtés miatt úgy tűnhet, hogy a jelenetek megjátszottak, vagy legalábbis az ellenfele hagyja magát. Ám egy éles szituációban kiderülne, hogy ilyesmiről szó sincs. Csupán a mester olyan szinten harmóniában van önmagával, és olyan szinten átlátja ellenfelének minden mozzanatát, hogy ennek köszönhetően teljesen ura a helyzetének, ami miatt nem kell megerőltetnie magát. Hiszen az erőlködés éppen abból következik, hogy a harcos még nem teljesen bizonyos önnön fensőbbségében. Aki viszont ezt a bizonyosságot megszerzi, felülemelkedhet még a fizika törvényszerűségein is.

Kano tanítványa, Kyuzo Mifune (1883–1965) szintén a dzsúdó egyik legnagyobbjának számít. A videón egy alacsony, vékony, idős embert látunk, aki úgy áll ellen a tőle sokkal nagyobb fizikumú ellenfeleinek, és úgy vágja őket a földhöz, hogy azt nem igazán lehet természetes úton megmagyarázni. Nemcsak a technika a titka, hanem a – nyugatiak számára még mindig nehezen elérhető – ezoterikus ismeretekkel való benső kapcsolat. A mozdulatok itt már talán kevéssé kifinomultak, mint az előzőn, ám ez mit sem változtat azon, hogy a mester rendkívüli képességek birtokában van.

A keleti harcművészetek mindig párosulnak egy szellemi tanítással. Aki ezért tökélyre akarja fejleszteni a dzsúdóval való viszonyát, nem kerülheti meg a dzsúdó tanításainak és legnagyobb alakjai életének megismerését. Ennek a mentalitásnak a felébresztését szolgálja e rövid bejegyzésünk is.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
Megosztás