A már régóta komoly depresszióval küzdő sportoló önkezével vetett véget életének. A magyar testépítés legendás alakja az NAC szövetségnél abszolút világbajnoki címmel rendelkezett. Rendkívüli combfeszítő és combhajlító izomzatával vált ismertté testépítő körökben.

Az egyik általa eredményesen alkalmazott izomfejlesztő technikával, az agy-izom kapcsolat tudatosításával foglalkozó írásával emlékezünk a legnagyobb izomtömegű magyar testépítőre. Nyugodj Békében Misi!

"Korábban is voltak már a kezemben vasak, de komolyabban 15 éves koromban kezdtem el a testépítéssel foglalkozni. 1994. június 22-én – ezt a nevezetes napot soha nem felejtem el - vettem meg első konditermi bérletemet.

Komoly felszereltséggel rendelkező edzőteremben edzve már tudtam, hogy testépítő leszek. Komoly szándékaim voltak. Olvastam a "kötelezőket", köztük az Utam a csúcsra című könyvet, rengeteg magyar kiadású Flex magazint, a Body&Power számait. Tudtam, mennyire fontos a táplálkozás, a megfelelő mennyiségű és minőségű szénhidrát, zsír és fehérjebevitel, mégis kezdetben inkább a mennyiséggel foglalkoztam. Csirkemell rántva, tojásrántotta, inkább egész tojás, mint csak a fehérje, és kenyérrel mintsem pufi rizzsel. Tisztában voltam vele, hogy az izomcsoportokat érdemes külön megdolgozni, úgymond osztott edzéstervet követve. Heti 5-6 vagy akár hét napot is simán leedzettem így, de egyvalami mégis elkerülte a figyelmemet, amit ha akkor tudok vagy megtanulok, jóval nagyobb ütemben fejlődtem volna. Ez a fontos dolog pedig nem más, mint az agy-izom kapcsolat vagy más néven izomtudat.

testépítés a közhiedelemmel ellentétben nem egyszerűen csak a súlyok ész nélküli emelgetéséről szól. Nem arról, hogy egy adott nagyságú súlyt "A" pontból "B" pontba juttassunk mindegy, hogy milyen áron címszó alatt. Ebben a sportban a súly csak egy eszköz, ami ahhoz szükséges, hogy az éppen munkára fogott izomban a lehető legnagyobb ingert, stimulációt érjük el, hogy az kellő mértékben fejlődhessen. Ahhoz viszont, hogy ezt elérhessük, edzéseinkből egyéni adottságainkhoz, lehetőségeinkhez képest a lehető legtöbbet kihozzuk, elengedhetetlenül fontos ennek a dolognak a kellő mértékű elsajátítása. Ez viszont maximális odafigyelést, időt, energiát és egy kellően hozzáértő személy segítségét igényli. 

Nekem sohasem okozott gondot lábizmaim fejlesztése. Ez persze egy velem született genetikai adottság, amivel úgymond szüleim révén megáldott a sors. A mellizmaim, bicepszeim fejlesztése is elég könnyen ment. Éreztem, ahogy edzésről edzésre folyamatosan bedurrannak, vérrel telítődnek. Vállizmaim esetében már más volt a helyzet. Csak a nyomógyakorlatokat éreztem, mindegy, hogy rúddal vagy kézi súllyal történt. Az oldalemelést és hátsó vállra a döntött törzsű oldalemelést soha, csak véletlenszerűen és nagyon ritkán éreztem. Ezért sokáig nagyon elmaradottak voltak az oldalsó és a hátsó deltaizmaim.

A hátammal és tricepszeimmel is ugyanez volt a helyzet. Nem volt meg a kellő izomtudat, és ennek következményeként nem is fejlődött úgy, ahogy szerettem volna. Ezekre az elmaradt testrészeimre Jóba Elek (Magyar Bajnok, IFBB Pro) segítségével éreztem rá 2003-ban. Kilenc elvesztegetett év, ha 1994-től nézem! Mennyi felesleges edzés, elvesztegetett idő! Amint ráéreztem az elmaradt izomcsoportjaimra, izmaim edzésről edzésre egyre jobban reagáltak, „bedurrantak”, ahogy testépítő körökben ezt a jelenséget nevezik. De még így is rengeteg idő, évek kellettek, mire tökéletesen elsajátítottam, megtanultam ezt a technikát. Idő, energia és egy kellően hozzáértő személy - ahogy korábban már írtam – a legfontosabb elemei ennek a folyamatnak.

Az agy-izom kapcsolatnak is vannak fokozatai. Egy a testépítést szenvedélyből, belső késztetésből gyakorló személy sokkal jobban át tudja érezni a tudatos edzés varázsát, és a maximális koncentráció fontosságát. Maga az agy-izom kapcsolat egy érzés, amikor az éppen edzett izomnak minden egyes ismétlésnél tudatában vagyunk. Érezzük, ahogy az izom összehúzódik, vérrel telítődik, és csakis az, amelyiket éppen eddzünk.

A többi izomcsoport ilyenkor feledésbe merül, figyelmen kívül kerül. Ha ezt edzésről edzésre megvalósítjuk, akkor előbb vagy utóbb megtapasztaljuk a fejlődés élményét. Akár a combtávolító gépen dolgozik valaki, mert feneke feszességén szeretne javítani, vagy éppen nehéz döntött törzsű evezéseket végez az, mert hátizmai szélességét, vastagságát akarja növelni, az eredményesség szempontjából egyforma jelentőséggel bír.

Az eddig leírtakat összegezve, ha valaki igazán változtatni szeretne alakján, feszesebb, formásabb, vagy karcsúbb idomokat akar, esetleg nagyobb, kidolgozottabb, erősebb izmokra szeretne szert tenni, az mindenképp fogadja meg az általam leírtakat. Sajátítsa el, tegye magáévá ezt a technikát, az agy-izom kapcsolat tudatosítását, és ha rendszeresen alkalmazza súlyzós edzései során, akkor kellő odafigyeléssel, és energiával egy fittebb, formásabb, mások elismerését is kiváltó test lehet a jutalma. Sok sikert kívánok mindenkinek!”

Kormány Mihály
NAC abszolút világbajnok

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!