Mi történt, és mi lesz, ha nem történik semmi!

Megpróbálom „behozni” a rendőrségi akció miatti lemaradásomat.

Sokan kérdeztétek, hogy mi volt az oka a péntek hajnali látogatásnak, amikor megjelentek nálunk a nyomozók, majd a házkutatás és lefoglalások után elvittek, rabosítottak, aztán mégis kiengedtek fogva tartás nélkül.

Egy játékra hívlak benneteket, amely során megfejthetitek a titkot! Annyit elárulok, hogy a legnagyobb meglepetésemre éppen az a cikkem tett „első számú közellenséggé”, amit egyfajta dicséretnek szántam, és aki értő szemmel olvassa, az felfedezi benne az igazi mondanivalót is.

De visszatérve a „bűnjelre”

aki megtalálja a cikkben azt a két okot, ami a hatóságok szerint megalapozta a gyanút a rémhírterjesztés és a hatósági rendelkezés elleni uszítás bűntettére, azok között jutalmul a tegnap bemutatott könyvünk 3 dedikált példányát fogom (csukott szemmel) kisorsolni.

Mindenkinek eredményes kutatást kívánok ehhez! A megfejtésre 3 nap áll rendelkezésre, amit a támogatói közösségemben írjatok meg bejegyzés formájában, hogy a legjobbakat közszemlére tehessem, és a végén a helyes megfejtést beküldőket kihirdessem: https://facebook.com/groups/DoktorGodeny

Szeretném megköszönni ezúttal is a sok-sok jókívánságot, a rengeteg bennünket megerősítő és együttérző üzenetet, amit a feleségem bejegyzése után nekünk küldtetek!

A MÁSIK FONTOS DOLOG az akció előtti estén bejelentett felhívásom, amelynek másnapi folytatása a történtek miatt sajnos elmaradt. Ezért most pótolom, ami az események tükrében különösen fontos lett.

Bár eredetileg a szeptemberi Covid 9.11 rendezvényünk után pont 3 hónappal 12.11-én indult volna el, de ami késik, nem múlik. Ehhez kapcsolódóan nagyon köszönöm ezt a cikket, amit bátran tekinthetünk a mozgalmunk összefogást és cselekvést erősítő felvezetőjének.

Elég volt abból,

hogy tényleges, igazi és látható szakemberek nélkül, a társadalom érdekét, az emberek életét és akaratát figyelmen kívül hagyva hoznak valódi kontroll nélküli, bennünket sújtó rendelkezéseket és intézkedéseket, amivel teljesen tönkreteszik az életünket.

A hírekkel félrevezetnek, értelmetlen szabályokkal és intézkedésekkel kényszerítenek minket, rombolják az egészségünket, veszélyeztetik a gyermekeinket, kockáztatják a megélhetésünket, tönkreteszik a munkahelyeket, szétzúzzák a közösségeket, egymás ellenségévé tesznek, ellehetetlenítik az egészséges életmódot és a sportolási lehetőségeket, akadályozzák a szabad mozgásunkat, az utazást és a külföldről való hazatérésünket, bezárnak bennünket, és így végeredményben amiben csak lehet, korlátozzák a szabadságunkat és megkeserítik az életünket.

Életünkben és a történelem során most először

akarják elvenni tőlünk a karácsonyt, majd ezt a menetrendet folytatva még ennek a szörnyűséges évnek az elbúcsúztatását se engedik meg, hiszen tönkre akarják tenni a szilveszterünket!
Ha még ezt is megengedjük, onnantól joggal hiszik majd, hogy bármit megtehetnek velünk.

Ne hagyjuk ezeket, emiatt minden este 8 órától 1 percen át adjunk erős hangot az összetartozásnak és az elégedetlenségnek zajos tiltakozással addig, amíg figyelembe nem vesznek bennünket, és végre visszakapjuk nem csak a karácsonyunkat és a szilveszterünket, hanem A NORMÁLIS ÉLETET!

Kapcsolódjon be mindenki! 

Esténként pontban 8 órától 1 percig kellő hangerővel adjunk hangot a tiltakozásunknak sípjainkkal, dudákkal, vagy bármilyen hangos eszközzel ami kéznél van, hogy meghallják mások is, és ezt továbbadva egyre többen találjuk meg az összhangot, és felismerjük majd, hogy nem vagyunk egyedül! Ennek érdekében, hogy egymásra találjunk, elindítottuk a közösségépítő honlapunkat, ahová beregisztrálhatsz.

Békésen és türelmesen vártunk eddig is, de most eljött az idő, hogy visszajelezzünk.

Ne hagyjuk, hogy csak a média és a politika hallassa a hangját, és erőltesse ránk az akaratát, hanem vegyük kézbe mi a sorsunkat, és jelképesen a sípjainkat is minden este egy percre, amíg észre nem veszik, és meg nem hallják végre, hogy van még a hazánkban közel 10 millió ember, aki élni, nem pedig félni szeretne!
Ez a többség vágya, akik nem akarnak sokat, csak NORMÁLIS ÉLETET, ÉS AZ EMBERI JOGOKAT!

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!