Néhány fontos információ a játék menetéről és a pontszerzési lehetőségekről

Pontszerzési lehetőségek:

Touchdown (TD) (6 pont): Akkor következik be, ha valaki a játékosok közül az ellenfél célterületére viszi be a labdát, vagy az irányító a célterületen álló társának dobja a labdát, aki mindkét lábával érinti a földet, az elkapott labdával a kezében. TD-t elérhet a védő és a támadócsapat is. A védő labdaszerzés után közvetlenül, a támadó pedig egy akciósorozat végén (lehet passz vagy futás eredménye is). 

Field Goal (FG) (3 pont): Ezt csak a támadó csapat speciális egysége szerezhet. Akkor kerül rá sor, ha a támadó csapat három kísérletből nem tesz meg 10 yardot és negyedikre a kapura lövést választják. Akkor sikeres, ha az U alakú kapu szárai közt megy be az U keresztszára fölött. 

Safety (2 pont): A védőcsapat akkor éri el, ha a támadóegység labdás emberét annak saját célterületén szerelik. Ez ráadásul a támadási jog átadásával (kickoff) is jár.

Kétpontos kísérlet (2 pont): TD után van rá lehetőség. A két pontért át kell vinni újra a labdát a gólvonalon, az NFL-ben a 2 yardos vonalról indulva, egy kísérletből, hasonlóan a touchdownhoz. Amennyiben egy ilyen játék vagy az extrapont rúgás során a védelem megkaparintja a labdát és beviszik azt ellenfelük célterületére, akkor ők kapnak két pontot.

Extra pont (1 pont): Szintén TD után van rá lehetőség, ez az általános választás. 2015-től az NFL-ben ez egy 33 yardos mezőnygól-kísérlet a kapuval szemben.

A játékidő:

A mérkőzések négy, egyenként 15 perces negyedből állnak (NFL). A második negyed után félidő következik. A mérkőzések természetesen nem csak másfél óráig tartanak, hisz játék közben többször is megállítják az órát (pl.: támadáscsere, szabálytalanság, labdával történő pályaelhagyás esetén), és nem szabad megfeledkezni az edzők által kezdeményezhető időkérésről (timeout, félidőnként három) illetve a bírói ítélet felülvizsgálatának lehetőségéről (challenge) sem.

Ha a játékidő végén az eredmény döntetlen, akkor hosszabbítás (overtime) következik, amelynek hossza - az NFL-ben - szintén 15 perc. Ha ez idő alatt az egyik csapat pontot szerez, akkor vége a mérkőzésnek, vagyis a hirtelen halál szabálya van érvényben (kivéve az első drive-ban elért mezőnygól esetén, erre még van lehetősége válaszolni az ellenfélnek). Az alapszakaszban hosszabbítás utáni döntetlen esetén is vége az összecsapásnak, rájátszás esetén azonban újabb overtime period következik.

A játék menete:

A mérkőzés mindkét félideje kezdőrúgással indul, ilyenkor mindkét küzdő fél részéről az ún. speciális csapatrész van a pályán. A rúgó játékos saját térfelének 35 yardos vonaláról lövi el a földre állított labdát, igyekezve azt mélyen az ellenfél térfelére juttatni. Ha a labda az end zone-ban esik le vagy elhagyja azt, akkor a fogadó csapat 20 yardos vonalától indulhat a támadás (touchback). Ha a rúgás oldalirányban hagyja el a játékteret mielőtt bárki hozzáérne, akkor saját 40 yardos vonaláról támadhat a labdát fogadó alakulat, tehát szinte félpályányi területet kapnak ajándékba, súlyosan büntetve a rúgást rosszul elvégző játékos csapatát. Speciális eset az ún. onside kick, amikor kicsit rúg a kicker, de minimum 10 yardot, hogy lehetőleg az ő csapata kaparinthassa meg újra a támadás jogát. Ez elég kockázatos megoldás, hisz ha mégis az ellenfél szerzi meg a bőrtojást, akkor sokkal kedvezőbb helyről indíthatja az akcióját (az onside kick-ek kb. 20%-a sikeres csupán).

Ha egy jól elvégzett kickoff-ot követően nem lesz touchback, akkor a fogadó csapat visszahordó embere megpróbál a lehető legtovább visszafutni a labdával, így hozva kedvező támadási pozícióba csapatát. Miután szerelték, a speciális csapatok elhagyják a pályát, átadva helyüket egyik oldalról a támadó, másik oldalról pedig a védekező csapatnak. Az is előfordulhat, hogy a kick returner egészen az ellenfél célterületéig jut, ilyenkor kickoff return touchdown történik (6pont).

A pályára lépő támadó csapatnak a célja a pontszerzés (touchdown vagy field goal), amiben az ellenfél védekező alakulata természetesen igyekszik őket megakadályozni. A támadóknak négy lehetőségük (down) van legalább 10 yardot előre haladni. Ha ez sikerül, akkor ismét megkapják az első kísérlet jogát (first down), és megint négyszer próbálkozhatnak a minimum 10 yardos előrehaladással. Így juthatnak egyre közelebb az áhított pontszerzéshez. 
Egy adott kísérleten belül alkalmazott játékvariációt play-nek nevezzük. Az edzők által fáradságos munkával kidolgozott, különböző támadási, illetve védekezési variációkat tartalmazó leírás a playbook.

A támadók kétféle módon haladhatnak előre:

Futás: az irányító nem passzol, hanem valamelyik futó kezébe adja a labdát, és ő a földön próbál meg területet nyerni.

Passzolás: ebben az esetben az irányító rövid vagy hosszabb passzal próbál területet nyerni. (bowl.one)
 

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!