Tökéletes karácsony, avagy elmebaj díszcsomagolásban

A karácsony előkelő helyet foglal el azon alkalmak sorában, amikor kívül-belül minden és mindenki azt sugallja, „tökéletesnek kell lennie”. Mert annyi mindent szimbolizál, mert vannak szeretteink, akikkel szinte csak ilyenkor találkozunk az év során, mert csodát kell produkálni a gyerekeknek, és valamennyire még magunknak is. Ilyenkor a következőképpen kezdődnek mondataink: „Legalább karácsonykor”…

Vannak, akiknek pontos elképzeléseik vannak az ünnepek minden pillanatáról, és a környezetüket is ennek megfelelően irányítják percről percre, mindenkire kiróva az aktuális feladatot. Vannak, akik még az utolsó pillanatban is dolgoznak, és örülnek, ha beeshetnek a fa alá. Vannak, akik legjobb igyekezetük ellenére is távol töltik a karácsonyt szeretteiktől, és akiknek csak elérhetetlen álom marad, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan azt szeretnék.

Akárhogy is lesz, verjük ki a fejünkből a „tökéletest”. Tökéletesen megfelelő, ha elég jó lesz. Persze nagyon jó érzés, ha minden ragyog, és csillognak a fények, ha ezekben a napokban nem kell nélkülöznünk senkit és semmit, aki és ami fontos nekünk, ha az asztaldísztől az ajándékokon át a minket körülvevő emberek reakciójáig minden éppen olyan, ahogyan elképzeltük. De erről pontosan tudjuk, hogy csak a filmeken és a mesékben van így.

Ezért nem kell megbolondulni, ha nem úgy történnek a dolgok. Nem kell megbolondulni, mert karácsony van, és nem kell megbolondulni, ha nem lett olyan jó, mint a moziban!

Ha megnézzük a karácsonyi filmeket, a túlnyomó többségük tele van felfordulással, félreértésekkel, különböző őrületekkel, és ezeken kell a szereplőknek átvergődni ahhoz, hogy megtapasztalják az ünnep valódi lényegét, hogy az ünnep átvészeléséhez elengedhetetlen a humor érzék!

Ha tíz év múlva visszatekintünk a mostani karácsonyra, nem arra fogunk emlékezni, hogy volt-e negyedik fajta desszert az asztalon, vagy hiányzott egy tányér a karácsonyi készletből, esetleg ott maradt egy zokni a sarokban.

Arra fogunk emlékezni, ami vidám volt és ünnepi. Arra, hogy milyen volt együtt díszíteni a fát, mókázni és társasjátékozni, milyen volt felvágni a kicsit elcsúszott tortát, és ki nyerte el végül pókeren az utolsó szeletet. Milyen volt a hangulat, amikor sikerült végre kizárni a külvilágot és egymásra figyelni, beszélgetni, bohóckodni, nevetni. Milyen érzés volt azt adni és kapni, amiből kevés jut egymásra a mindennapokban: időt, figyelmet, közös élményeket.

Vigyázzunk, mert a tökéletes görcsös akarásában sokszor nem jut idő a figyelemre, a felhőtlen vidámságra és az örömre. És egészen biztosan nem azt érjük el vele, hogy tökéletes lesz.

Elégedjünk most meg az „elég jóval”, és legyünk benne jelen. Így lesz tökéletes!

Forrás:sonline.hu