A rendelkezésre álló nemzetközi adatok alapján már rég vége a járványnak.

Dr. Mike Yeadon szerint - aki a Pfizer alelnöke és tudományos igazgatója volt 16 évig - a „második hullámot” a hamis-pozitív COVID tesztekre alapozzák. Véleménye szerint „A pandémiának már régen vége van!”

Szerinte 'nincs olyan tudományos érv, amely azt sugallaná, hogy egy második hullámnak kell bekövetkeznie'. A „Big Pharma” bennfentese azt állítja, hogy az eredendően megbízhatatlan COVID tesztek hamis pozitív eredményeit használják fel az „új esetek” alapján „második hullám” igazolására.

Mivel a COVID-tesztek több mint fele, de lehetséges, hogy ennél még jóval nagyobb hányada is hamis pozitív eredményt ad. Dr. Yeadon azt is állítja, hogy a népesség immunitásának küszöbértéke sokkal alacsonyabb lehet, mint azt korábban gondolták, és ezt sok országban elérhette már. Dr. Yeadon az interjúban elmondta, hogy tekintettel a világméretű járvány minden fontos mutatója – mint az intenzív osztályok kihasználtsága és a halálesetek száma - alapján kijelenthetjük, „a pandémiának alapvetően vége.”

Yeadon az interjúban elmondta: „Ha nem ismernénk a hamis tesztadatokat, amelyeket folyamatosan és vég nélkül ismétel a média, akkor helyesen következtethetnénk arra, hogy a járványnak rég vége van. Természetesen az emberek kórházba kerülhetnek, és jön az őszi influenzaszezon is, de még sincs tudomány, amely azt sugallaná, hogy egy második hullámnak kellene bekövetkezni.A szeptemberben megjelent cikkben, amelyet Yeadon két kollégájával írt Mennyire valószínű a második hullám? címmel, a tudósok ezt írják:

„Megfigyelhető, hogy Európa minden erősen fertőzött országában, az Egyesült Államok több államában és az Egyesült Királyságban is meglepően hasonlóak a napi halálozási görbék alakjai. Az Egyesült Királyság, Svédország, az Egyesült Államok és a világ adataiban látható, hogy a halálozás márciusban - április közepéig, végéig - minden esetben növekedett, majd egy egyszerű lejtéssel elkezdett csökkenni, majd a végén teljesen ellaposodott júniusáig, és ez a mai napig tart. A hamis pozitív teszteken alapuló esetarányok azonban vadul emelkednek és lendülnek felfelé.'

Ezzel szemben a médiaüzenetek szerte a világban egyre erőszakosabban hangoztatják a közelgő rettenetes „második hullámot”! Egy kérdés maradt csupán: Kinek áll érdekében ez a tömeges hisztériakeltés?

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!