A koronavírus RNS-e mindig megtalálható lesz a légutak nyákrétegében!

Azt keressük - immár több mint másfél éve - a teljesen más célra kifejlesztett PCR-tesztekkel, ami mindig is megvolt a szervezetünkben. Persze tudták ezt azok is, akik kitalálták, mert így addig lehet a járványhelyzetet fenntartani, ameddig csak akarják! Vagy amíg fel nem ébrednek az emberek...

A koronavírus lassan náthát is okozó vírussá szelídül, és nem csinál semmi különlegeset. Csak keresi az emberi gazdasejtet, és annak eszköztárát felhasználva szaporodik. Közben az emberi immunrendszer adaptálódik hozzá és immunis lesz. Azaz olyan hatékony immunmintázatokat alakít ki az emberi szervezet, amik megakadályozzák a súlyos betegségtüneteket okozó fertőzést.

Többek között ez az egyik kiindulópontja a vírusantigén alapú oltóanyagokkal történő 'mesterséges' immunizálásnak. Minél több ember immunrendszere alakít ki hatékony immunvédelmet, a vírus annál kevesebb embert tud megfertőzni és megbetegíteni.

A mutánsok megjelenése is annak a jele, hogy a védettség egyre szélesebb körben kialakult,

ezért új variánsok jelennek meg, amelyek a már meglévő immunvédelmet próbálják kijátszani. A vírus egy egyszerű fehérje és RNS komplex, és minden tünet amit a szervezetünkben kivált, az tulajdonképpen a saját szervezetünk reakciója.

Amikor megbetegszünk egy vírusfertőzésben, a betegség tünetei annak a jele, hogy az immunrendszer aktiválódik a behatoló ellen, és kiterjedt védekező - gyulladásos - választ indít el. Ennek részeként pedig az immunrendszer a vírussal fertőzött saját emberi sejteket elpusztítja. Azaz az immunrendszer a fertőzés következtében a saját szervezetünk sejtjei ellen fordul.

Minél több saját sejtet pusztít el az immunrendszer, a vírusfertőzés tünetei annál súlyosabbak. Ám ennek következtében kialakul egy immunfolyamat, ami hatására a szervezet már meg tudja védeni magát. Megtanulja, hogyan tud olyan hatékony immunválaszt kialakítani, ami megakadályozza a későbbi fertőzés kialakulását, hiszen

a szervezet mindent megtesz, hogy elejét vegye saját sejtjeinek az immunrendszer által történő elpusztításának.

Ezért alakult ki az immunrendszer, hogy megakadályozza ezt a pusztítást, és a szervezet komplex belső egyensúlyának felborulását.

A koronavírus egy roppant primitív képződmény. Amit bennünk okoz, az kizárólag a saját szervezetünk reakciójától függ, és attól függetlenül, hogy a vírus megbetegít-e vagy sem,

az RNS-e még végtelen ideig jelen lesz az emberi légutak nyálkahártyáját borító nyákrétegben!

Ugyanis ennek pont az a funkciója, hogy cukorban gazdag védelmi vonalként egy csapdaként befogja a kórokozókat, megakadályozva ezzel a hámréteg sejtjeihez való hozzáférést. Ezt az RNS-t találja meg a fertőzöttség és a járvány bizonyítására használt PCR-teszt. Ahhoz, hogy ezt a járvány súlyosságát hirdető szakemberek is felfogják - hacsak nem a sötét oldal támogatói -, emlékezniük kellene mindarra, amit az orvosi egyetemen tanultak. Mert ott ezt megtanították!

Tehát hiába leszünk immunisak bármilyen koronavírus ellen, az RNS-ük - mivel a közvetlen környezetünkben léteznek - mindig is jelen lesz a légutak elsődleges védelmi vonalaként szolgáló nyákrétekben, hiszen pont ez a funkciója. Akár védettek vagyunk akár nem, akár oltatunk, akár nem, ugyanis a nyálka kulcsszerepet játszik a légutak mikrobiális fertőzése elleni védelemben.

Elsődleges érintkezési helyként szolgál a mikrobák befogásához, és megkönnyíti azok eltávolítását a légutakból a mozgékony csillók összehangolt ütése révén. Egyértelmű, hogy ezeknek a csatáknak a maradványai itt mindig fellelhetőek lesznek!

1. ábra A nyálkahártya védelme a légutakban SARS-CoV-2 fertőzés során. (A) Emberi felső és alsó légutak. (B) Légzőhám csillósejtekkel, kehelysejtekkel és nyálkahártya alatti mirigyekkel. Az oldható mucin MUC5AC serlegsejtek, az oldható MUC5B mucin pedig a nyálkahártya alatti mirigyek sejtjei választják ki. (C) A csillós hámsejtek transzmembrán mucinokat MUC1 (piros), MUC4 (kék) és MUC16 (sárga) és a SARS-CoV-2 belépő receptort, az ACE2-t expresszálják. (D) A transzmembrán mucinok MUC1, MUC4 és MUC16 doménstruktúrája. A mucin O -glikán szerkezetek és különösen a terminális sziálsavak fontos szerepet játszanak a vírus -mucin kölcsönhatásban. (Soledad Cook-Ordonez)

Ezért a járványt addig húzhatjuk el,

ameddig az emberek elhiszik, hogy a légutakat borító nyákréteg csapdájába befogott RNS egyenlő a fertőzéssel. De NEM az!

A fertőzés azt jelenti, hogy a szinte áthatolhatatlan mucinréteget áttörő vírus a nyálhártya sejtjeibe jutva, azok fehérje- és örökítőanyag szintetizáló rendszerével legyártatják a saját kópiáikat. Attól, mert egy vírus nem tud fertőzni vagy megbetegíteni, az RNS maradványa jelen lesz a populációban, emlékeztetőként az immunrendszer számára.

Ameddig azt hisszük, hogy a virális RNS jelenléte a légutak elsődleges védelmi vonalaként szolgáló nyákrétegében egyenlő a fertőzöttséggel, addig

a járvány tetszőleges ideig elhúzható!

Azaz vakcinákkal vagy anélkül, ennek sosem lesz vége. Feltéve, hogy visszatalálunk az orvostudomány eredeti definíciójához a fertőzéseket illetően. Nem úgy tűnik, hogy az orvostudomány társadalmi szintű tagadása manapság bárkit is zavarna.

És igen. A PCR hasznos dolog a differenciáldiagnózisban. Mivel a COVID-19 tünetei átfednek más légúti fertőzésekkel, így a tünetek okainak pontos definíciójához fel kell használni, az egyidejű antitest vizsgálattal egyetemben. De nem egészséges emberek oktalan teszteléséhez!

Mert virális RNS - a légutak mucinrétegének csapda funkciója miatt - bárkiben előfordulhat.

Forrás:  Dr. Letoha Tamás (https://www.facebook.com/tamas.letoha)

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!