Köztudott, hogy a koronavírus olasz áldozatainak átlagéletkora jóval 70 év felett van.

Az utóbbi napokban több cikk jelent meg a sajtóban és a közösségi médiában, mely szerint a koronavírus fertőzés az idősekre jelenti a legnagyobb veszélyt. 

Az öregember nem vénember, tartja a mondás. Ugyanis nem az életkor fogja eldönteni, hogy valaki belehal-e a fertőzésbe vagy sem. Hanem az immunrendszer. Van például egy kínai 103 éves gyógyult hölgy.

Hányan ismernek olyan 60-70-80 éves hölgyet vagy urat, akinek nincs valamilyen krónikus betegsége? Én sajnos nagyon keveset. Nem ez a normális! Ez tipikusan civilizációs hatás, amit leginkább az életmódunk és táplálkozásunk következménye.

Az idősebb korosztály jelentős százaléka diabéteszes, metabolikus szindrómában vagy szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenved, rosszabb esetben több betegség együttesen rontja az életminőségét. A krónikus betegségek, gyulladások már önmagukban is gyengítik az immunrendszert, ezekre a betegségekre szedett gyógyszerek pedig tovább csökkenthetik az immunválasz hatékonyságát.

Azoknál az egyéneknél veszélyes a koronavírus, akiknek az immunrendszere későn reagál, így a vírusnak ideje lesz teret nyerni és “pusztítani”. Egy fiatalabb szervezet gyorsabb. Rövidebb a reakcióidő így kevesebb idő alatt, intenzívebben képes több antitestet előállítani, ami megállíthatja a “vírust.  Ha nem reagál időben az immunrendszer, akkor hirtelen és meglepetésszerűen nagy sokk éri a szervezetet. Ezt nevezzük “citokin viharnak”. Ilyenkor próbál kompenzálni a szervezet és az elmulasztott időt bepótolni. Ez sajnos sok esetben nem jól sikerül: nagyon magas láz, gyulladás, az állapot hirtelen romlása és akár halálozás követi a vírus támadását.

A megoldás: akár idős, akár fiatal személyről beszélünk, az fog életet menteni, ha az immunválasz rövid lesz, az immunrendszer gyorsan reagál, és elegendő ellenanyagot képes viszonylag rövid idő alatt előállítani. 

Mi tehát a megoldás? Egyértelműnek tűnik, hiszen mindenhol, mindenkitől azt hallani: erősítsük az immunrendszerünket!

Én egy kicsit pontosítanék: segítsd az immunfunkciókat, és támogasd, hogy minél gyorsabban tudjon reagálni, ha szükséges. Az immunerősítés ugyanis szakmailag értelmezhetetlen fogalom, mivel alapvetően két immunfunkció létezik: az egyik a pusztítás, a másik a tolerálás. Melyiket erősítsük? Ha a tolerálást, akkor szabad utat nyitunk a kórokozók számára, ha a pusztítást, akkor annak allergiás reakciók és autoimmun folyamatok a következményei. Az immunrendszer akkor működik jól, ha kényes egyensúlyt alakít ki a támadás és tolerancia között. Tehát a legfontosabb, ha megteremtjük, és támogatjuk az immunfunkciók alapfeltételeit. (a szerkesztő)

Gyulladás csökkentés: a környezeti ártalmak, a rossz táplálék, a stressz, a krónikus betegségek és az erre szedett gyógyszerek mind-mind hozzájárulnak, hogy a szervezet emésztőrendszeri bakteriális egyensúlya felboruljon, a gyulladás szintje magasabb legyen. Egy ilyen szervezettől nem várhatjuk ugyanazt a teljesítményt, mint amikor minden hibátlanul működik.

Immunrendszerünk támogatására alkalmasak többek között a többkomponensű probiotikus készítmények, D-vitamin valamint a jó minőségű és felszívódású omega-3 zsírsavak, melyeket nagyon alacsony mennyiségben fogyasztunk. Az omega-3 szintünkön kétféleképpen tudunk javítani: egyrészt jó forrásból történő hús, hal, tojás, illetve étrend-kiegészítő fogyasztásával, valamint az omega 3/6 arány javításával, az omega 6 fogyasztás csökkentésével, melyek leginkább növényi olajakban, olajban sült élelmiszerekben található! Továbbá nagyon hasznos lehet a gyulladás csökkentése érdekében a gyömbér, kurkuma(fűszer), fokhagyma, kamilla, aloe vera.

Emellett segítsünk idős ismerőseinknek, értessük meg velük, hogy csak akkor lesznek biztonságban, ha otthon maradnak. Adjunk nekik tanácsot, csökkentsük a gyulladást és készítsük fel az immunrendszerüket a gyors és hatékony védekezésre!

Jó egészséget kíván mindenkinek

Both Richárd

dietetikus

Forrás:

1. https://24.hu/kulfold/2020/03/18/koronavirus-olaszorszag-halalozas-atlageletkor/

2. https://index.hu/…/egy_103_eves_kinai_no_felepult_a_korona…/

3. https://videotorium.hu/hu/contributors/2186/dr-duda-erno

4. https://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/9279/omega-3-zsirsavak-gyulladascsokkentes

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!