Mi történik majd ősszel vagy 2022 tavaszán, amikor a COVID-19 vakcináinkkal kialakított védelemi pajzson egyre több lesz a rés, és kiderül, hogy
a mutáns vírustörzsek ellen hatástalan az oltások túlnyomó része?
- teszi fel a kérdést a Los Angeles Times cikke. Reális elvárás az, miszerint ezután fél évente rendszeresen mindenkinek fel kell sorakozni majd a következő vakcináért?
Marc Hellerstein a Kaliforniai Egyetem professzora szerint számos kérdésre hiányosak a vakcinafejlesztők által publikált vizsgálati eredmények. Miközben a szakemberek egy része lelkesen ünnepli a modern technológiájú oltások fejlesztését és sorozatgyártását, még mindig csak homályos találgatások vannak arra, hogy mennyi ideig maradnak hatékonyak a vakcinák. A tudomány még egy komoly gyakorlati kérdés előtt áll: vajon az eddig biztosított immunitás képes-e védelmet nyújtani az új vírusvariánsokkal szemben?
A válasz az oltások által kialakított immunmemória minőségétől függ. Az emberi szervezet az immunmemóriát két fő módon alakítja ki: antitestek és T-sejtek révén. Bármelyik szerepet játszhat a védelemben, a fertőző ágenstől függően, ám relatív fontosságukról az immunológusok még mindig vitatkoznak.
A véráramban lévő antitestek az első védelmi vonalat képviselik a vírusok ellen és könnyen mérhetők, ezért ezek mérése áll jellemzően a vakcina fejlesztések középpontjában.
De valójában a memória T-sejtek biztosítják a leginkább sokrétű és tartós védelmet az intracelluláris fertőzésekkel szemben.
Amikor egy vírus bejut a sejtekbe, ott az antitestek már nem képesek segíteni. Ekkor van szükség a T-sejtekre, hogy a vírussal fertőzött sejteket elpusztítsák, és a súlyos betegséget illetve a vírus terjedését megakadályozzák.
A memória T-sejtjek emlékeznek egy adott kórokozóval való korábbi találkozásra, és gyors reakciót váltanak ki a fertőzés leküzdése érdekében az adott kórokozóval történő újabb találkozást követően.
Fiatal korban a környezeti ingerek hatására a perifériás nyirokszervekben folyamatosan aktiválódó naiv T-limfocitákból rövid életű effektor T-sejtek, majd hosszú életű memória-T-limfociták fejlődnek. Az “immunológiai tapasztalatok” növekedésével egyre többféle antigénnel specifikusan reagálni képes memória-T-sejtklón jön létre.
A T-sejtek sok más fontos szerepet is játszanak, így részt vesznek a sikeres, hosszú távú antitestmemória létrehozásában is. Valójában a leghatékonyabb hosszú távú vakcináink - mint például a himlő vagy a sárgaláz elleni oltóanyagok - a viszonylag tartós antitestek mellett a hosszú távú T-sejt memória kialakítását is segítik. Kontrollvizsgálatok alapján kimutatták, hogy
a himlő-specifikus T-sejtek még 75 évvel az oltás után is jelen vannak a szervezetben!
A korábbi koronavírus-járványokkal kapcsolatos kutatások azt mutatták, hogy a vírusra reaktív T-sejtek sokkal tovább fenntartják a védettséget, és valószínűleg jóval fontosabbnak bizonyulnak, mint az antitestek. A 2002–2003-as SARS-kitörés után 6 évvel már egyetlen túlélőnek sem volt antitest a vérmintájában, míg a teszteltek mindegyikének voltak memória T-sejtjei még 17 év elteltével is. Úgy tűnik, hogy a COVID-19 esetében az antitestek száma viszonylag gyorsan csökken, tehát nem ez a hosszútávú megoldás kulcsa.
A COVID-19 esetében a koronavírust kimutató memória T-sejtek korai jelenléte a fertőzés sokkal gyorsabb lefolyását eredményezi, míg a robusztus antitestválasz összefüggésben van a betegség súlyosabb lefolyásával. A T-sejt válasz érzékenyebb, mint az antitest válasz.
Azoknak az embereknek, akik tünet nélkül esnek át a fertőzésen, gyakran vannak reaktív T-sejtjeik, miközben nincs a szervezetükben kimutatható antitest.
A memória-T-sejtek jelenléte jobban tükrözi az immunvédelmet, mint a vérben lévő antitestek, tehát ennek mérésével lehetne hitelesebben igazolni a valós védettséget.
A monovalens T-sejt és a bivalens B-sejt antigén-felismerő tulajdonságai
Az mRNS és vírusvektor technológiájú vakcinákkal kapcsolatban - melyek a koronavírus-fertőzések elleni védekezést kizárólag az antitestek képződésére építik - a rövid hatástartam mellet egy másik jelentős problémával is számolni kell. A mai oltásokból származó antitestek szelektíven a koronavírus egy felületi fehérjét, az úgynevezett tüskefehérjét célozzák meg.
Ám a tüskefehérje van a leginkább kitéve a mutációknak, és ez lehetővé teheti a vírusok számára az antitestek elkerülését.
Az Egyesült Királyságban talált úgynevezett kenti változat illusztrációja. A sejt megfertőzéséhez a vírus tüskefehérjéjének (piros) meg kell kötődnie a sejt felszínén található receptorhoz (kék). A mutációk segítenek a vírus erősebb kötődésében.
Mind a SARS-1, mind a SARS-CoV-2 esetén a tüskefehérje számos mutációja alakult ki, és ezek jelentős része nagymértékben csökkenti a természetes antitestek hatékonyságát a vírus semlegesítésében. Ez az aggodalom legfőbb oka.
A memória T-sejtek ezzel ellentétben a vírusfehérjék számos összetevőjét felismerik, így a természetes fertőzések után jóval erősebb és hosszabb távú védelmet nyújtanak a betegséggel szemben.
A hosszútávú, akár élethosszig tartó immunmemóriát kialakító oltásoknak szinte biztosan erőteljes T-sejtes immunválaszt kell kiváltaniuk.
Vajon az mRNS-vakcinák (Pfizer, Moderna) vagy az adenovírus-vektor oltások (Johnson & Johnson, Sputnik) képesek hatékonyan bekapcsolni a T-sejteket, mint a klasszikus attenuált vagyis legyengített kórokozót tartalmazó - például a sárgaláz vagy a himlő - vakcinák? Sajnos erről semmit sem tudunk!
A hosszú távú antitestmemória felé vezető út nagyon bonyolult. Az antitesteket termelő sejtek, az úgynevezett B-sejtek gyors változásokon mennek keresztül a szervezetben annak érdekében, hogy olyan antitesteket állítsanak elő, amelyek jobban képesek kötődni kórokozók antigénjeihez. Ez a folyamat addig ismétlődik, amíg a memória B-sejtek az adott antigénnel szemben nagyon erős antitesteket nem termelnek.
Azt is tudjuk, hogy az emésztőrendszerben élő mikroorganizmusok és a sejtjeink folyamatos interakcióban vannak, mely során az immunrendszer tanul és fejlődik. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a különböző antigénként viselkedő vírusfehérjék a bélsejtjeinkben a természetes SARS-CoV-2 fertőzést követően akár 6-9 hónap múlva is megtalálhatók, ami idővel hatékonyabb antitestek kialakulását teszi lehetővé. De vajon egy mRNS vakcina beadását követően a vírusfehérjék ugyanennyi ideig fellelhetőek lesznek a szervezetben?
Erre máig nincs válasz, de legújabb ismereteink alapján ez nagyon valószínűtlennek tűnik, mivel
a jelenleg alkalmazott - elsősorban mRNS és vírusvektor - oltások hatása a B-sejtek antitest memóriájára továbbra is kérdéses.
Mai kihívásaink egyértelműek, mely szerint kizárólag a hosszútávú és széleskörű védettséget kialakító oltásoknak van valamennyi értelme. Az pedig abszolút utópisztikus elképzelés, hogy ezután félévente legalább két vakcina beadásával élhetjük csak tovább a „normális” életünket, egy az emberiség túlnyomó részét minimálisan érintő betegség kapcsán.
Marc Hellerstein az UC Berkeley táplálkozástudományi és toxikológiai tanszékének és az UC San Francisco Orvostudományi Tanszékének professzora
