A világ a példádtól fog változni, nem a véleményedtől...

Aki rendszeresen nézi a videóimat és olvassa a cikkeimet, az tudja, hogy nem a magánéletemet tolom előtérbe, ahogy a celebek szokták, hanem a közösség számára általam fontosnak ítélt témákról írok és beszélek. Hogyan legyél egészségesebb és érezd magad jobban a bőrödben stb…
És persze nem hallgatok akkor sem, ha súlyos félrevezetéssel vagy félretájékoztatással találkozom.
Így történt ez a koronavírus témájában is, de most úgy tűnik, ezzel kiszabadult a szellem a palackból!

Hétfőn reggel a Rádió 1 Balázsék című műsorában Dr. Boldogkői Zsolttal vetettük össze az érveinket, ahol én mindvégig ragaszkodtam ahhoz, hogy szigorúan szakmai alapokon nyugvó állítások hangozzanak el a vírusról, a szájmaszkról, a tesztekről és az oltásokról is. Nem értettünk egyet, de megbeszéltük az adás végén, hogy leülünk, és folytatni fogjuk a megkezdett párbeszédet AZ EMBEREK TISZTÁNLÁTÁSA ÉS AZ ORSZÁG JÖVŐJE ÉRDEKÉBEN.  (A kiemelés nem véletlen!)
Mert senki ne gondolja azt, hogy ha ebben a témában bárki ki mer állni  a nyilvánosság elé, és vállalja a legjobb tudása szerinti véleményét, annak akkor majd szépen megveregetik a vállát. A nyílt vagy burkolt verbális támadások mellett a családját és a munkáját is célkeresztbe állítják.  Ilyet AZ EMBER NEM CSINÁL ÖNÖS ÉRDEKBŐL, csakis egy sokkal fontosabb cél érdekében, amiben hisz.

A hétfő reggeli élő adás óta a vírushisztériában anyagilag érdekelt média olyan mértékben zúdítja rám a mocskát és a hazugságokat, amit korábban még elképzelni sem tudtam, pedig kaptam már eddig is rendesen hideget és meleget.
Hallottam már ezekről lejárató média-technikákról, karaktergyilkosságról olyantól, aki már átesett hasonlón. Aki végigcsinált már valamit a közösség és az emberek érdekében, adta hozzá az arcát, az idejét, az energiáját, a lelkesedését, és megtapasztalhatta, hogy amikor egy bizonyos szinten túlnőtt az ismertsége és a támogatottsága, akkor veszélyessé vált, és frontális lejárató kampányt indítottak ellene, amit a média persze készségesen kiszolgált, és bűnbakot csináltak belőle. Ahogy ezt most én is megtapasztalhattam a vírushisztéria kapcsán is.

Viszont én ezt nem fogom hagyni, és nem csak azért, mert az életem, a becsültem, az eddigi munkám és a családom megvédése erre kötelez, hanem mert végre EGY NORMÁLIS ORSZÁGBAN SZERETNÉK ÉLNI! Ehhez óriási megerősítést kapok az emberektől az utcán és a közösségi felületeken is.
Ezért is megéri, és van értelme csinálni, mert tudom jól, hogy az emberek nagy része is ugyan ezt szeretné, csak nem tudja, vagy nincs rá ereje, lehetősége, illetve nem tudja, hogyan kezdjen hozzá.

Egy be nem mutatott videó

Augusztus végén kaptam egy érdekes felkérést, hogy vegyek részt egy beszélgetésben, aminek a „Kamupártokról, kamumédiáról és kamuvírusokról” címet adták.  Mióta tudom, mire képesek a fizetett, megélhetési provokatőrök, akik a saját kedvüknek és céljaiknak megfelelően vágják össze a felvételeket, nincs sok kedvem ilyesmihez. Végül kiderült: hárman lennénk felkérve a beszélgetésre, mindhárman ismert nyíregyháziak, és a végén eldönthetjük, hogy hozzájárulunk-e a nyilvános megjelenéshez.

Mindkét beszélgetőpartnert ismerem, mert a politikusok elszámoltatására népszavazást indító Seres Máriáról, és a médiában dolgozó motivációs tréner Lippai Mariannáról volt szó. Igent mondtam, de végül Marianna nem volt ott, aminek az okát nem tudom. Végül Máriával vettünk részt ezen a beszélgetésen, aminek ha akkora nyilvánossága lehetne, mint amilyen a Balázsék reggeli műsora volt, szerintem a dr. Boldogkőivel folytatott vitám hallgatottságát is felülmúlná.
Itt lehetne most az a link, ahol meg tudjátok nézni, de felvett anyaggal azóta sem tudom mi van, pedig pár napon belülre ígérték az elkészítését. Viszont most beszélnem kell erről, mert nagyon aktuálissá vált az elmúlt néhány nap történései miatt is.

Seres Mária elmondta azt, hogyan vált ő - a média hathatós segédletével - szimpatikus vidéki 4 gyermekes építész édesanyából költségvetési csalással vádolt kamupártos közellenséggé. Elmondta, hogyan kezelte őt a média amikor még „súlytalan” volt, majd hogyan blokkolták és támadták a tevékenységét az ismertté válása után.
Beszélt arról is, hogyan és valójában miért húzták rá a kamupártos jelzőt, pedig egyedül ő volt az, aki ezt bátran felvállalva éppen a pártok és a támogatások ellen küzdött éveken át. Aki olyan dolgokat valósított meg polgármesterként is egy elszegényedett és többségében romák lakta faluban, amire még soha nem volt példa, és országos híre is lett. Végül pedig rátért arra, hogyan akarnak ráhúzni olyan bűnöket, amiket sosem követett el, milyen törvénytelenségeket élt és él meg most is, és mindezt hogyan viseli a családja, a szülei és gyermekei.

Ezek miatt a férje ekkorra már több, mint harminc napja éhségsztrájkot folytatott, mégis inspiráló volt látni, hogy ennek ellenére nem megtört és elkeseredett emberek ők, hanem továbbra is tele vannak tervekkel, és töretlenül hisznek abban, hogy sok-sok kemény és harcos év után meg tudják valósítani az elképzeléseiket, A KÖZÖSSÉG ÉRDEKÉBEN.

Megéri az áldozatot

Visszakanyarodva az írásom elejére, miszerint a népszerűség könnyen átcsaphat ellentétes hatásba, mert veszélyessé válhatunk azokra, akiknek az érdekeit és a kényelmes életét sértjük, emiatt pedig a hatalmukat kiszolgáló médián keresztül közveszélyesnek bélyegeznek, és ellehetetlenítenek, még a legképtelenebb hazugságok árán is. Ahogy ezt velem is teszik már egy ideje. De mint írtam, ezt nem fogom hagyni!
Velem nem fognak azt csinálni, amit szeretnének, ahogy ez másokkal sem sikerült, akik tisztán, nem pedig a hatalmi érdekek bábjaként léptek a közéletbe! Ehhez megerősítést kaptam Máriától és a férjétől, hogy sokan vagyunk ebben az országban, akik felül tudunk emelkedni az önös érdekeken, és hajlandóak vagyunk áldozatot hozni másokért és a jó célokért.

Mivel megtudtam, hogy Mária férje 45 nap után abbahagyta az éhségsztrájkját, amit aztán a felesége vett át tőle, és folytatott, mint egy „éhségláncot” létrehozva így, ezért úgy döntöttem „átveszem” tőle a próbatételt, és jelképesen én is bekapcsolódom ebbe a folyamatba, mert az ügy amiért teszem, megéri ezt az áldozatot. Megértettem az éhséglánc szimbólumát, és azt szeretném, ha nem állna meg, amíg célt nem ér. Legyünk minél többen, akik hajlandóak vagyunk a közérdekű és fontos dolgok mellett kiállni, és ezért akár pár napos akaraterő-próbát is végigcsinálni.
Az éhségláncot átveheti majd tőlem bárki, aki úgy érzi, hogy ezzel is fel kell hívni a figyelmet a visszaélésekre, a törvénytelenségekre, és az életünket megrontó dolgokra. Ezért vállaltam én is 3 napot, és vasárnapig tartom a frontot. Aki szintén be akar szállni, és egy erős „láncszem” szeretne lenni ebben a folyamatban, itt jelentkezzen és írja meg üzenetben, hogy ő is vállalná majd ezt:

Ha már egy napot áldozni tudsz erre, tettél valami fontosat egy jó ügy érdekében. Remélem itt is sokan leszünk, és szeptember 11-én Budapesten, a Szabadság téren is!
Meglátjátok, hogy egyre többen vagyunk...

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!