Vége az értelmetlen tesztelésnek és a szájmaszk viselésnek!

Rendkívül fontos, sőt inkább hihetetlen dolog történt, ami hatalmas előrelépést jelent!

Németországban a Weimari Bíróság április 8-án a 9 F 148/21. számú ítéletben, 178 oldalon indokolva  mondta ki az egybehangzó szakértői vélemények alapján, hogy

a PCR-tesztek, de a gyorstesztek sem képesek a vírusfertőzést kimutatni!

Hivatalosan bíróság előtt most először kerültek tudományosan is bizonyításra a koronavírus járvány miatti intézkedések értelmetlenségei, és azok szükségtelensége is. A több hónapos eljárás során szakértőként a higiénés orvos, Prof. Dr. Ines Kappstein, a pszichológus Prof. Dr. Christof Kuhbandner és a biológus Prof. Dr. Ulrike Kämmerer kerültek meghallgatásra.

A tények és a jogi helyzet megvizsgálása, valamint a szakértői vélemények kiértékelése után a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a tiltó rendelkezések olyan mértékű kockázatot jelentenek a gyermekek mentális, testi és érzelmi állapotára, jólétére, hogy a további fejlődésük egyéb beavatkozások nélkül jelentős károkat szenvedne!
Különösen az Alaptörvény 2. cikkéből eredő, a személyiség szabad fejlődéséhez és a testi épséghez való jogból következik ez, valamint az alaptörvény 6. cikkének a szülők általi nevelésre és gondozásra vonatkozó jogokból az egészségügyi intézkedések tekintetében is.

A bíróság megállapította azt is: „Fennáll ilyen kockázat, mivel a gyermekeket nemcsak szellemi, testi és lelki fejlődésük tekintetében veszélyezteti, hogy iskolaidőben szájmaszkot kell viselni és távol kell tartani magukat egymástól, hanem jelenleg is károsítják őket az ilyen értelmetlen kötelezettségek!

Ez sérti a gyermekek és a szüleik számos jogát a törvények, az Alkotmány és a Nemzetközi egyezmények alapján.

Itt csak megjegyezném, hogy természetesen ezeket a Nemzetközi egyezményeket Magyarország is ratifikálta, ezért az általános és elfogadott Európai Uniós normák alapján ugyanez vonatkozik a magyar állampolgárokra is! Ahogy elvileg az a tavaly tavaszi német Alkotmánybírósági döntés is, hogy veszélyhelyzetben sem lehet többek között a gyülekezési jogot vagy a szólásszabadságot korlátozni!

A bíróság kifejti, hogy ezekkel az intézkedésekkel

a felnövekvő nemzedéket fizikailag, pszichésen és oktatási értelemben is károsítják, valamint megsértik a jogaikat „anélkül, hogy a gyermekek vagy más harmadik személy számára bármilyen előny származna ebből.”

Az ítélet a szájmaszkok tekintetében pedig a következő lett:

A szájmaszkok viselése esetében a bíróság megállapította Kappstein professzor szakértésének kiértékelése alapján, valamint a nemzetközi szakmai anyagok figyelembevételével, hogy

a szájmaszkok hordásának hatékonyságát egészséges emberek számára tudományos bizonyítékok nem igazolják.

A szájmaszkok nemcsak haszontalanok, hanem veszélyesek is - állapította meg a bíróság: „Amint a szakértő is kifejtette, minden szájmaszkot helyesen kellene viselni, hogy elvileg hatékony lehessen. A szájmaszkok azonban szennyeződési kockázattá válhatnak, ha megérintik őket. A lakosság nem viseli őket megfelelően, másrészt nagyon gyakran megérintik ezeket a kezükkel. Ez bárhol megfigyelhető, de még a televízióban is jól látható a politikusoknál, ha egyáltalán viselik azokat.”

A koronavírus aeroszolokon keresztül, vagyis a levegőn át történő továbbadása orvosilag valószínűtlen és tudományosan sem bizonyított.

Ez egy olyan feltevés, ami főleg fizikusokhoz köthető, akik érthető módon nem képesek felmérni a szakterületüktől eltérő orvostani összefüggéseket.

Az „aeroszol” elmélet rendkívül káros a normális társadalmi együttélésre, és azt jelenti, hogy az emberek már nem érezhetik magukat biztonságban semmilyen belső térben, sőt egyesek még az épületeken kívüli aeroszolok útján történő fertőzésétől is félnek.

Az „észrevétlen” átvitel mellett az „aeroszol” elmélet arra a helytelen következtetésre jutott, hogy a fertőzés minden embertársunkat fenyegeti.

A diákok, a tanárok és a munkahelyi kollégák közötti szoros, az 1-2 méter alatti távolságok még akkor sem jelentenek kockázatot, ha az egymás mellett lévők egyikének megfázásos tünetei lennének, mert az ilyen érintkezések időtartama az iskolában vagy a felnőtteknél bárhol az életben és bármilyen közösségben túl rövid ahhoz, hogy az esetleges fertőző cseppek átterjedjenek, és betegséget okozzanak.

Ezt egyértelműen mutatják azoknak a háztartásoknak a tanulmányai is, ahol a számos bőrön és nyálkahártyán keresztüli érintkezés és a szoros együttélés ellenére a háztartásnak legfeljebb csak néhány tagja betegszik meg akkor, ha valakinek van légúti fertőzése.

A PCR- és a gyorstesztek alkalmatlanságáról a következőket állapítja meg a bírósági ítélet:

„Prof. Dr. med. Kappstein a szakértésében rámutatott arra, hogy az alkalmazott PCR vizsgálattal csak genetikai anyag detektálható, de arról nem ad tájékoztatást, hogy az RNS olyan vírusokból származik-e, amik képesek a fertőzésre és szaporodni tudnának. Ebből következően

nem lehet megtudni, hogy reprodukcióra képesek, és fertőzni tudnának-e.

A molekuláris biológus, Prof. Dr. rer. biol. hum. Ulrike Kämmerer a szakértői jelentésében megerősíti, hogy

a PCR teszt - még akkor is, ha helyesen hajtják végre - nem tud információt szolgáltatni arról, hogy egy személy aktív vírussal fertőzött-e vagy sem.

Mivel az ilyen teszt nem képes megkülönböztetni a „halott” anyagot egy élő vírustól, ezért akár egy teljesen ártalmatlan genom fragmentumot - ami visszamaradhatott a test saját immunrendszerének egy megfázásos vagy influenza szerű betegség elleni küzdelméből is - vírusfertőzésként detektálhat.

Mivel az ilyen genom foszlányok még hónapokkal egy betegség lezajlása után is megtalálhatók, így ez önmagában is teljesen hibás információt ad egy lehetséges vírusfertőzésről!

A fertőzöttség szempontjából még akkor sem vehetők figyelembe a PCR tesztek eredményei, ha azoknak a levétele során mindent „helyesen” végeztek el,

beleértve az összes előkészítő lépést (PCR tervezés és felállítás, mintavétel, előkészítés és PCR végrehajtás).
Ugyanis ha a teszt pozitív lesz, azaz egy genomszekvencia észlelésre került vele, ami szintén előfordulhat akár az egyik vagy másik specifikus koronavírusban (pl. a koronavírusban), ez semmilyen körülmények között nem jelenti azt, hogy az a személy, akinek a tesztje pozitív volt, az megfertőződött egy replikálódó koronavírussal, és mások számára fertőző vagy veszélyes lenne.

Ennek a példaadó és korrekt ítéletnek az értelmében Thüringiában

a gyermekeket már nem lehet kötelezni arra, hogy akár beltérben vagy kültéren szájmaszkot hordjanak, távolságot tartsanak, de arra sem, hogy teszteljék őket!

Természetesen mindezek, amik most a gyermekek járványügyi kényszerítése miatt beadott bírósági kereset ítéletben születtek rájuk vonatkozóan a fertőzőképesség és a tesztelés tekintetében, ez a felnőttekre is teljesen igaz!

Lassanként kiderül, hogy a koronavírus „világjárvány” a hibás tesztekkel, a hamis adatokkal, valamint a felesleges és életveszélyes - hagyományos oltásnak álcázott - mRNA génmódosító-eljárásokkal nem más, mint egy eltúlzott média propaganda és hisztéria, ami már politikai „termékké” nőtte ki magát.

De ennek súlyos ára van, hiszen nem csak a világ és sok ország rokkant bele, hanem az értelmetlen intézkedések és a valóban beteg emberek ellátatlansága miatt rengetegen haltak meg, és közben vállalkozások és családok milliói mentek tönkre.
ITT AZ IDEJE FELÉBREDNI EMBEREK!

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!