A kanadai szakember, Dr. Ari Joffe tanulmánya szerint, aki az edmontoni Stollery Gyermekkórház gyermekfertőző betegségeinek specialistája, és az Albertai Egyetem Gyermekgyógyászati Tanszékének klinikai professzora, írt egy tanulmányt. Ebben konkrétan levezeti, hogy
a lezárásoknak és a korlátozásoknak legalább 10-szer nagyobb kára lett,
mint amennyi előny származott belőlük a vírushelyzet során, és ez a folyamat napjainkban is tovább folytatódik.
Fontos tudni, hogy a kutató kezdetben a lezárások kifejezett támogatója volt, de az események előre haladtával felülvizsgálta az álláspontját.
A professzor elmondása szerint a kezdeti adatok ugyanis tévesen azt sugallták, hogy a fertőzés halálozási aránya akár 2-3% is lehet, és a lakosság több mint 80%-a lenne rövid időn belül fertőzött, így a járványfolyamat modellezése lezárásokat javasolt megoldásként.
Viszont a folyamatosan érkező adatok azt mutatták, hogy a fertőzés halálozási aránya az előrejelzésnél jóval kevesebb, csupán 0,23%, és a 70 év alatti korosztály körében pedig valamivel kevesebb, mint 0,05%!
Kiderült az is, hogy a magas kockázatú csoportokat leginkább az idősek és a különösen súlyos társult betegségekkel rendelkezők jelentik. Ezenkívül valószínű, hogy a legsúlyosabb esetben is a lakosságnak csak 20-40%-a fertőződne meg a közösségi, ismertebb nevén nyájimmunitás kialakulása előtt.
Az újonnan megjelenő adatok
megdöbbentő mennyiségű úgynevezett „járulékos kárt” mutattak a lezárások következtében,
ami láthatóan világszerte emberek millióit sújtja folyamatosan.
Egyes területeken az élelmiszer-ellátás bizonytalanságával és a súlyos szegénységgel, más országokban a fertőző betegségek - mint a tuberkulózis, a malária és HIV - terjedésével is csak tovább romlott a helyzet. Nem elhanyagolhatók a gyermekek jövőbeli jövedelemszerzési és életminőségét érintő iskolabezárások következményei sem.
Kezdetben ő is azt feltételezte, hogy a világjárvány elfojtására irányuló lezárások jelentik a legjobb megközelítést. Sajnos a világjárványra adott különböző válaszok formális költség-haszon elemzését sem kormányzati, sem közegészségügyi szakértők nem végezték el, pedig a közegészségügyre vonatkozó politikai döntésekhez a költség-haszon elemzés elengedhetetlen lett volna.
Másodsorban pedig alábecsülte a magány és a munkanélküliség közegészségügyi hatásait. Kiderült, hogy
a magány és a munkanélküliség az egyik legjelentősebb kockázati tényező
az idő előtti halálozás, a csökkent élettartam, és a krónikus betegségekre való fogékonyság vonatkozásában!
Összességében is kiderült, hogy a lezárások költségei legalább tízszer magasabbak, mint az előnyök voltak. Vagyis a lezárások és a többi korlátozás sokkal több kárt okoznak azóta is, mint maga a COVID-19.
Természetesen itt fontos megjegyezni, hogy meg kell védeni azokat, akik számára valóban nagyobb kockázatot jelent a vírus, beleértve ebbe az időseket, különösen a súlyos társbetegségekben szenvedőket, valamint az ápolási otthonokban és kórházakban élőket.
