Az érbetegségekkel foglalkozó szakemberek körében ismert megfigyelés - melyet a közelmúltban több nemzetközi tanulmány is megerősített -, hogy
a súlyos érelmeszesedésben szenvedő betegeknél gyakori társbetegség a csontritkulás.
A két betegség rizikófaktorai részben közösek, azonban joggal merül fel, hogy a fentebb leírt megfigyelés hátterében csak a mindkét betegségre hajlamosító közös tényezők jelentik a kapcsolatot vagy esetleg más, eddig nem ismert kapcsolat is van a két betegség között. Az utóbbi 100 esztendőben a szív- és érrendszeri megbetegedések közismerten vezető szerepet játszanak a halálozásban, a csontritkulás pedig a lakosság 10%-át érintő, jelentős életminőség-romlással járó megbetegedés.
Az alacsony D3 -vitamin-szintjelentős kockázati tényező a csontritkulás kialakulásában, illetve különböző vizsgálatok azt is megerősítették, hogy az egészséges D3 -vitamin-háztartás csökkenti a szív-, érrendszeri halálozást. De nézzük ennek az összetett problémának egy másik vitamint érintő oldalát is!
Weston Price amerikai fogorvos már 1930-as években felismerte, hogy a zöld füvet legelő állatok tejében és a belőle készült tejtermékekben, illetve ezen állatok húsában is, van egy anyag, melynek hiánya felelős a fogtolódásért, azaz az alulfejlett álkapcsokért, a csontritkulásért és az érelmeszesedésért. Ez az anyag a K2 vitamin, amit évtizedekig haszontalan anyagnak tekintetek.
A K-vitaminok és hatásaik
A K vitamint 1929-ben fedezték fel, és kezdetben azt gondolták, csak a normál véralvadáshoz van rá szükség. Az elmúlt 10 év kutatásai megállapították, hogy kritikus szerepe van a csontok és az érrendszer egészségében, fontos a sejtnövekedés szabályozásában, a sejtek vándorlásában, osztódásában és elhalásában, támogatja az immunrendszer működését és gátolja a krónikus gyulladásokat.
Alapvetően K1 (phylloquinone) és K2 (menaquinon-ok) vitamint különböztetünk meg. A K1-vitamin a zöld növényekben található, a K2 főként zöld növényeket fogyasztó, állati eredetű élelmiszerekben. Mindkét változat zsírban oldódó vitamin, de túladagolni mégsem lehet, mert bizonyos fehérjék, amelyekhez a K-vitaminok kötődhetnek, korlátozzák a biohasznosulását. Bár a K-vitamin szükséges az egészséges véralvadáshoz, túl sok K-vitamin bevitele nem növeli meg az abnormális rögképződés kockázatát. Ennek magyarázata az, hogy a K-vitamin a vérlemezkék összetapadásához szükséges proteint alakítja át (karboxilálja), de ha ez már 100%-ban megtörtént, további K-vitamin nem tudja fokozni ezt.
Csontritkulás és érelmeszesedés
Míg a kalciumhiány növelheti a csonttörések és a csontritkulás kockázatát, a csontritkulás esetén orrvérzésig szedetett
kalcium-kiegészítők túlzott fogyasztása kalciumlerakódásokhoz vezethet az erekben és a lágyszövetekben,
ami veseköveket és szív-, érrendszeri betegségeket okozhat. Itt játszik fontos szerepet a K2-vitamin, mivel kimutatták, hogy képes megakadályozni a kalcium lerakódását az artériákban, ezáltal lassítja az artériák meszesedését.
Nemcsak az idősek körében, hanem már a 20 év alatti fiataloknál is, akiknél gyorsan növekedne a csontozat, igen komoly K2 hiány mutatkozik, ami azt jelenti, hogy a csontok már ekkor gyengék és kistömegűek, ami előrevetíti a későbbi csontritkulás veszélyét. A K2-vitaminnak ugyanis két fontos hatása van. Az egyik, hogy aktiválja az osteocalcin nevű fehérjét, amely így a vérben keringő kalciumot a csontokhoz tudja szállítani, valamint egy másik fehérjét is aktivál, amely pedig az érfalról eltávolítja a kalciumot, azaz az érelmeszesedés ellen dolgozik. A korábbi évszázadokban azért nem volt illetve napjaink természeti népeinél azért nincs csontritkulás és érelmeszesedés, mert sok K2-vitamint fogyasztanak természetes élelmeiken keresztül. Például egy ősi japán élelmiszer, a fermentált szójabab (japánul natto), amely nagy mennyiségű K2-vitamint (menakinon-7) tartalmaz, segíthet megelőzni a csontritkulás kialakulását.
Az erek és lágyszövetek elmeszesedését manapság gyakorlatilag a korral járó elváltozásnak tekintik, holott legújabb ismereteink szerint ezt főként a K2-vitamin hiánya okozza. A betegség előfordulási gyakoriságából következik, hogy
a K2-vitamin hiány a modern társadalmainkban gyakorlatilag általánosnak tekinthető,
azaz minden életkorban súlyos hiány áll fenn, ezért ritkul ilyen mértékben az emberek csontja és alakul ki szinten mindenkiben érelmeszesedés.
Egy nemrég megjelent vizsgálat során közel ezer emberben mérték meg az érelmeszesedésért felelős K2-vitamin hiányában képződött enzim szintjét, és azt a drámai összefüggést találták, miszerint ez az életkor előrehaladtával rohamosan növekszik, azaz a fokozódó K2-vitaminhiány miatt az érelmeszesedés egyre gyorsul, míg étrendi pótlása a koszorúér-betegség kockázatának csökkenésével jár.
Igen sok vizsgálat megerősítette, hogy az erek, az aorta és a szívbillentyűk meszesedése egyértelműen a K2-vitamin súlyos hiányával függtek össze. Különösen nagy kockázatnak vannak kitéve a warfarin és némely más régi típusú vérhígítókat szedők, ugyanis ezek gátolják a K-vitaminok hatását, azaz gyorsítják az érelmeszesedést.
A K2-vitamin tehát alapvető szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek és a csontritkulás megelőzésében. K2-vitamin tartós szintje nem csupán az érelmeszesedés ellen véd, hanem képes visszafordítani a már kialakult érelmeszesedési folyamatot.
Meglepő módon a K2-vitamin hiánya szerepet játszik több rákfajta kialakulásában is,
ugyanis a K2-vitamin az emberi ráksejtek széles skáláján differenciálódást indukál, és beindítja a programozott sejthalált, miáltal a daganatos sejtburjánzást képes gátolni. Ez a hatása még szélesebb körű klinikai vizsgálati megerősítésekre vár, de reménykeltőek a várakozások.
Egyre több vizsgálati eredmény utal arra, hogy megfelelő K2-vitamin bevitellel megelőzhető az érelmeszesedés, a csontritkulás, a cukorbetegség és a rák.
