Vajon ezek a „járvány” adatok miért nem jelennek meg sehol?

Olyan statisztikai elemzést készítettem, amire eddig még senki nem vette a fáradtságot. Talán érthető is, mert nagyon tanulságos, és nem mellesleg, ha ezek így megjelennének a médiában nagyközönség előtt, az elmúlt bő 5 hónap intézkedései óriási felháborodást váltanának ki.
Nem beszélve arról, hogy még a „vírus-félőknek” is megmagyarázhatatlan lenne a most ősztől tervezett újabb, és még az eddigieknél is értelmetlenebb intézkedések bevezetése!

Azt például tudta valaki, hogy Békés, Szabolcs és Vas megyében még a koronavírusra fogott haláleset sem volt? Annak ellenére sem, hogy jellemzően az idős és krónikus betegségben szenvedő elhunytakra előszeretettel fogták ezt rá. És még 35 év alatt sem halt meg senki, ellentétben az erről szóló rémhírekkel. A 20 év alatti korosztályból pedig száz körül vannak az „megfertőzöttek” száma.
És mindent összegezve, 100 ezer lakosra kb. 40 fertőzött és 6 halott jut az országban – ÉS EMIATT KELLETT ÖSSZEOMLANI MINDENNEK?!

De van ennél még ennél is fontosabb, és soha senki nem beszél még róla.
Mégpedig az, hogy mint tudjuk, március óta mostanáig az állítólag vírussal a szervezetükben elhunytak száma 614 fő, de ebből mindössze 14 ember halt meg a nyilvános kormányzati oldalon vezetett hivatalos statisztika szerint úgy a koronavírustól, hogy elvileg más betegsége nem volt! De csak elvileg nem volt…

Itt vannak a https://koronavirus.gov.hu/elhunytak oldal listájából az adatai ezeknek a személyek, a listában található sorszámuk, az életkoruk, és a hozzájuk fűzött megjegyzések alapján sorban kigyűjtve:

A 11-es 80 év - nincs adat

Az 58-as 82 év - adatok feltöltés alatt

A 60-as 76 év - adatok feltöltés alatt

A 85-ös 59 év - adatok feltöltés alatt

A 103-as 76 év - adat feltöltés alatt

A 109-es 75 év - adat feltöltés alatt

A 124-es 76 év - adat feltöltés alatt

A 142-es 53 év - adat feltöltés alatt

A 179-es 85 év - nem ismert

A 208-as 60 év - az adat feltöltés alatt

A 256-os 40 év - alapbetegség nem ismert

A 348-as 72 év - nincs

A 393-as 81 év - nincs adat

Az 551-es 37 év - nem ismert

Tehát 14 fő mindössze!
Amiből valójában csak 1-nek írták azt a betegsége megjegyzésében, hogy nincs alapbetegsége, 3-nak nem ismert, 2-nél pedig nincs adat, a maradék 8-nál meg az adatok feltöltés alatt vannak!
Vagyis még ezeknél sem biztos, hogy a koronavírus miatt haltak meg, csak nem volt náluk feltüntetve semmilyen információ vagy más betegség.

Ezzel számolva rögtön kiderül, hogy csak 4, vagy legfeljebb 6 emberről mondható el talán, hogy valóban a koronavírus áldozata, mert a többi 8-nál tulajdonképpen még nem tudjuk, mert az adatok továbbra sincsenek feltöltve!
És ezt nem én találom ki, hanem az ország hivatalos kormányzati tájékoztató oldalán látható (https://koronavirus.gov.hu/elhunytak), és mindenki megnézheti a saját szemével!

Szóval nézze csak ezt meg mindenki bátran, hogy végre magukhoz térjenek az emberek, KÜLÖNÖSEN AZOK, AKIK MÉG MINDIG RETTEGNEK ÉS HISZNEK A HALÁLOS VÍRUS MESÉJÉBEN!

Itt pedig csatlakozhatnak a Normális Életet Akarók táborába!

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!