A koronavírus miatti megszorítások enyhítése szükséges

Dr. Hendrik Streeck virológus professzor tanulmánya, melyet Heinsberg Covid-19 járvány által különösen sújtott körzetében végzett azt mutatja, hogy a korlátozások egyértelműen enyhíthetők. Fontos azonban, hogy a lakosság továbbra is tartsa be a szükséges higiéniai előírásokat. Dr. Streeck  úgy véli, hogy a koronavírus járvány következtében hozott szigorú korlátozási intézkedések enyhítése mindenképp lehetséges. Mivel az emberek 'aktívak és fegyelmezettek' voltak, már most be lehetett lépni a 'második szakaszba' - mondta dr. Streeck csütörtökön.  'A lakosság megtanulta, mi a helyes higiéniai viselkedés' - folytatta a professzor. A Bonni Egyetem tudósa, az Észak-Rajna-Vesztfália kormánya nevében, azt vizsgálta, hogy a koronavírus hogyan terjedt el Heinsberg különösen érintett körzetében. Ez az első időközi jelentés.

A tanulmány szerint a Gangelt közösségben vizsgált állampolgárok 15%-ánál  koronavírus fertőzést találtak. Az első, de tudományosan reprezentatív időközi eredmények meglehetősen konzervatív, visszafogott számítások - mondta a virológus. Ennek alapján a közösség polgárainak 15%-ánál már kialakult immunitás a vírus ellen. A betegségből való halálozás valószínűsége 0,37 százalék, a fertőzött emberek összes száma alapján. A teljes népességre vetített mortalitás pedig nem több, mint 0,06%. Dr. Streeck szerint az  amerikai Johns Hopkins Egyetem által jelenleg kiszámított  ráta 1,98 százalék, ami ötször magasabb a mostani vizsgálati eredménynél.
Stephan Pusch (CDU), Heinsberg körzet kerületi tisztviselője szerint a korlátozó intézkedések megtették hatásukat. Dr. Martin Exner professzor elmondta, hogy  az ápolási és az idősotthonok lakosait továbbra is védeni kell. A közélet bizonyos területein - a higiéniai intézkedések és a távolságszabályok betartása mellett - a korlátozásokat „csökkenthetjük”.

'Nem zárható ki, hogy hosszabb ideig kell vigyázni a népesség legsebezhetőbb rétegeire' - mondta Exner a közös sajtótájékoztatón. Az arcmaszk viselésének az idősotthonokban van kifejezett jelentősége. Ezért ezen a területen különösen szükséges további védőanyagok vásárlása. Úgy gondolta továbbá, hogy középiskolai vizsgákat is meg lehet majd tartani.

Forrás: Frankfurter Allgemeine Zeitung - 2020. 04. 09.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!