A jelenlegi járványt okozó koronavírus elleni vakcinajelöltek közül tíz már emberi kipróbálás alatt van. Az oltóanyag-fejlesztés korábban nem látott gyorsasággal zajlik. Melyek a legaggasztóbb problémák, amelyekkel a kutatók szembesülnek, és miben reménykedhetünk mégis?
Az egyik a betegség antitest-dependens felerősödése (ADE). A jelenség egy paradox reakció, ami a védőoltásoktól teljesen függetlenül is létezik. A folyamat lényege az, hogy az egyik szerotípus okozta betegség átvészelése nem ad védelmet a többi szerotípus ellen, hanem bármilyen meglepő is, a helyzet pont fordított: egy korábbi fertőzésre adott válaszból megmaradt antitestek a későbbi - a vírus más szerotípusára bekövetkező - fertőzést kimondottan segítik. Az ADE mechanizmusa jelenleg is nagyon aktívan kutatott terület, a pontos mechanizmusát még nem értjük.
A koronavírusok sajnos pont olyan kórokozók, amelyeknél megfigyelték ezt a folyamatot. A helyzet valójában ennél is rosszabb, mert nemcsak a természetes fertőzésnél tapasztaltak ilyet, hanem a korábbi SARS elleni kísérleti vakcináknál is. Ráadásul nem az ADE az egyetlen mechanizmus, ami paradox immunválaszhoz vezethet.
Külön problémakört jelent a védőoltás hatásossága az idősek körében. Az eddigi adatokból jól látszik, hogy a súlyos lefolyás és a halálozás legnagyobb kockázati tényezője a magas életkor – ám egy sor korábbi vakcinánál azt láttuk, hogy pont az idősekben működnek legkevésbé. Az immunrendszer az „öregedése” miatt az oltásra is kevésbé tud válaszolni.
A védőoltás kapcsán rengeteg a bizonytalanság, ami egyszerűen abból fakad, hogy még a betegség megértésére sem volt túl sok időnk. Például kulcskérdés, hogy mennyi ideig marad fenn az oltás adta immunitás, de hogyan tudnánk rá válaszolni, amikor jelenleg még azt sem tudjuk, hogy maga a kiállt betegség meddig tartó immunitást ad.
Vannak-e olyan immunológiai markerek, amelyekből jól lemérhető, hogy az alany mennyire vált védetté a betegség ellen. Ilyenek hiányában vagy meg kell várnunk, amíg a próbákban részt vevő alanyaink spontán megfertőződnek, vagy szándékosan meg kell őket fertőzni – mindkettő sok kérdést vet fel.
Nem tudjuk továbbá, hogy az oltás a megfertőződés és a kórokozó terjesztése ellen is véd-e, vagy csak a megbetegedés ellen. Utóbbi esetben nem lesz közösségi immunitási hatása.
Az koronavírus elleni oltóanyagok fejlesztése hatalmas és soha korábban nem látott iramban történik, hogy ez érzékletesebb legyen, íme néhány korábbi példa:
- a Hepatitis B elleni vakcina alapjait az 1960-as években írták le, és 1981-ben törzskönyvezték először az oltást;
- a Haemophilus influenzae b elleni vakcinához vezető munkát szintén az 1960-as évek végén kezdték, az első oltást 1985-ben, a ma használatos változatát 1987-ben törzskönyvezték;
- a HPV elleni oltáshoz vezető kulcsfelfedezéseket az 1990-es évek elején tették, az oltást először 2006-ban törzskönyvezték;
- A talán leggyorsabb, némileg a mostani helyzethez hasonló rohammunkában készülő oltás az Ebola elleni vakcina volt, amelyből jelenleg egy van törzskönyvezve: a fejlesztése 2003 előtt kezdődött, és 2013-ban adták be először járvány során, de törzskönyvet csak 2019-ben kapott.
Ha a most még nem törzskönyvezett oltások sikeresek lesznek, akkor is legkevesebb 5 éves fejlesztésekről beszélhetünk. Ha ilyen szemmel nézzük, akkor érthető, miért elképesztő, hogy fél év alatt egyáltalán bármi is létezik, amit emberen próbálnak már ki, nemhogy 10 különböző vakcinajelölt. Ráadásul, ha sikerülne is hatásos és biztonságos oltást találni - ami nagyjából a csoda kategóriájába tartozna -, annak milliárdos nagyságrendben való gyártása és eljuttatása az emberekhez hatalmas technológiai és logisztikai nehézségekkel jár.
Befejezésül inkább csak felvetni érdemes még egy, részben etikai kérdést: vajon mi a helyes hozzáállás a tesztelésnél? Az, hogy tekintettel a felhasznált technikák újdonság voltára a szokottnál is alaposabban kell tesztelni az oltóanyagjelölteket, vagy az, hogy a betegség jelentette népegészségügyi fenyegetés miatt most elegendő a szokottnál kevésbé alaposan tesztelni?
Ezek nem egyszerű kérdések, és nincs rájuk egymondatos válasz. De hiszem, hogy csak akkor folyhat egyáltalán értelmes vita róluk, ha a kérdéskör alapjait mindenki ismeri, mert egy demokratikus társadalomban mindez nem lehet a tudósok „belügye”.
Forrás: Magyar Tudományos Akadémia - mta.hu
