A bolgár főváros utcáin már egy hónapja zajlanak az utcai demonstrációk. Ott most nem a koronavírus miatti intézkedések borzolják a kedélyeket, hanem a korrupt miniszterelnök és az ehhez asszisztáló legfőbb ügyész lemondását követelik. Napról napra egyre többen.
Kezdetben vonulások és gyűlések voltak, de mivel több hét után sem változott semmi, az elszánt tüntetők lesátoroztak az utcákon. Sokan kezdtek éhségsztrájkba, hátha ezzel közelebb kerülnek a megoldásához - de legalábbis sürgetik a döntéshozókat, hogy reagáljanak végre a követelésekre.
Meglepő módon erről itthon nem sokat hallani, még a magát „ellenzéki” médiának mondó szócsövek se nagyon foglalkoznak a témával, ami azért ugye elég érdekes! (Vajon miért...?)
Magyarországon nincs különösebb hagyománya az éhségsztrájkoknak. 1988-ban 7 ellenzéki értelmiségi kezdett ilyenbe az utazás állampolgári jogáért. Mivel nem kaptak útlevelet, ezért folyamodtak ehhez az eszközhöz, ami aztán a kilencedik napon véget ért.
Ennél már komolyabb volt annak a 62 éves ózdi asszonynak az éhségsztrájkja, aki 2009-ben a családi vállalkozását akarta megmenteni ezzel az önsanyargató figyelemfelhívással. Koós Balázsné egy helyi vállalkozótól a másfél millió forintos tartozása megfizetését követelte, és ennek nyomatékosítására kezdett az éhezésbe. Kizárólag folyadékot ivott, és minden szilárd táplálékot visszautasított, de végül 23 nap után feladta.
Nem tudom, hogy a bolgár éhségsztrájkolók mennyire elszántak, és nem is miattuk aggódom elsősorban, hanem azért az emberért, aki velem egy városban él és jól ismerek. Ő július közepe óta nem eszik, mert nem hajlandó eltűrni a vele és feleségével szemben törvénytelen módon indított, és politikai megrendelésre készült, nyíltan lejárató eljárást. Már 35 napja tartja magát ahhoz, amit megfogadott. De vajon még meddig? Mert az ügyészség a füle botját sem mozdította eddig.
És persze ezt a „hiteles, korrekt és elfogulatlan” média is elhallgatja, ami csak a politikai lejáratókampányban volt aktív és érdekelt, de a törvénysértések és a valóság már cseppet sem izgatja őket.
Vajon megéri az áldozatot? Mert komoly veszélyei is lehetnek a koplalásnak. A szervezet már néhány napos ételmegvonás esetén megkezdi a tartalékai lebontását. Legelőször a zsírt, mert szervezetünk azt képes a legkönnyebben nélkülözni. Ha kifogynak a zsírraktárak, következnek az izmok és más fehérjék. Három hét eltelte után a csontok leépítése történik, utolsó lépésként pedig az idegrendszer és az agy kerül sorra, valamint a csontvelő, melynek megfogyatkozása már életveszélyessé teheti a folyamatot, ami végzetessé is válhat.
Nagyon nehéz ilyenkor bármiféle egészségügyi tanácsot adni, hacsak nem azt, hogy ilyet nem szabad csinálni, ezért időben be kellene fejezni. De ahogy látom, még egy európai „jogállamban” is van olyan élethelyzet, amikor a törvénytelenségek, a szándékos és nyilvános megalázások miatt a tűrőképesség már oly mértékben van megfeszítve, hogy az igazság kiharcolására nem marad más lehetőség, csak ez a cseppet sem veszélytelen dolog.
Tudjuk, hogy az éhségsztrájk sokszor bizonyult hatékony eszköznek, és Indiában már az időszámítás előtt is elfogadott gyakorlat volt. A tiltakozó annak a háza elé ült ki éhségsztrájkolni, akivel gondja adódott. Mivel ez nagy szégyen volt a jogsértőnek, ezért mindent megtett, hogy az éhségsztrájk mielőbb véget érjen. (Most már tilos így tüntetni.)
Gandhi volt a legismertebb és legsikeresebb, aki több éhségsztrájkot is elindított, hogy ezzel tiltakozzon a britek elnyomó uralma ellen. De a független államiságot követelő írek, és a női egyenjogúságért küzdő angol szüfrazsettek is ehhez a figyelemfelhívó eszközhöz nyúltak, amikor más lehetőségük már nem maradt. És sajnos sokan voltak, akik nem élték túl.
Merem remélni, hogy a 21. században, egy jogállamban van más megoldás is arra, hogy a törvényesség helyreálljon, a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesüljön, és az igazság kiderüljön, hogy emiatt ne kelljen senkinek sem az egészségét feláldozni.
Sem itthon, sem Bulgáriában...
A film sokkoló, ami egy 1981-es igaz történeten alapul.
