A Norvég Gyógyszerügynökség és az Országos Közegészségügyi Intézet együttesen értékelte az oltóanyagok mellékhatásairól szóló összes jelentést
Az adatok szerint alig két hét alatt, január 14-ig már 23 haláleset következett be a 21 ezernyi Pfizer vakcinával beoltottak között, ami 0.11%-os halálozási aránynak felel meg!
A bloomberg pedig másnap már azt írta meg, hogy a halottak szám 29-re emelkedett, ami miatt Norvégia aggodalmát fejezi ki az idősek vakcinázása miatt, mert az oltások túl kockázatosak lehetnek a számukra.
Sajnos kijelenthető, hogy a halálozási arány eszerint hasonló ahhoz, amit társult alapbetegségek nélkül okoz hivatalosan maga a SARS-CoV-2 koronavírus.
A szakemberek minden oltás utáni halálesetet alaposan megvizsgáltak.
Az eddigi tapasztalatok szerint az idős emberek esetében a gyakori mellékhatások jelentős mértékben hozzájárulhatnak a súlyosabb lefolyásához.
„A jelentések arra utalhatnak, hogy az mRNS-oltások gyakori mellékhatásai könnyen az idősebb és legyengült betegek halálához vezethettek” - mondja Sigurd Hortemo, a Norvég Gyógyszerügynökség főorvosa.
A vizsgálat eredményeként az Országos Közegészségügyi Intézet új szempontokkal módosította a koronavírus elleni oltás irányelveit, a rosszabb egészségi állapotban lévő idősek oltására vonatkozóan.
Ehhez zárszóként már annyit fűznék hozzá, hogy eddig a magukat egyedüli hozzáértőnek kikiáltó szereplés mániás „szakemberek”, a szavazatokra bármilyen áron hajtó politikusok, valamint a média „aggódást színlelő” képviselői és az általuk megszólaltatott celebek bennünket, vírusrealistákat vádoltak azzal, hogy a „felelőtlen” nyilatkozatainkkal „meg akarjuk ölni” az idős embereket.
Hát erről ennyit, és egyre inkább ki fog derülni, hogy kik azok, akik valójában csak üzletet csinálnak a vírus- és járványhisztériából, miközben semmibe veszik az életünket...