Ezt már Madách Imre „Az ember tragédiájában” is kiváló érzékkel megírta...

És milyen igaza volt, mert valóban ez az egyik legnagyobb tragédiája az embereknek, és emiatt a társadalomnak is. Ugyanis a cselekvőképesség lassan elvész, mert mindenki csak magából indul ki, miközben a magasabb célok érdekében nem tud felülemelkedni az elképzelésein - és napjainkban már a kényelmén sem!

Ezt lépten-nyomon tapasztalhatjuk, de én most különösen szembesülök vele. Az időm, de mondhatom úgy is, hogy az életem túlnyomó része most a köré épül, hogy elérjem azt, amit elvileg ugyanígy milliók szeretnének, mégis csak nagyon kevés segítséget kapok ehhez. Sajnos az igazi támogatók száma is elenyésző, pedig sokak helyett vállaltam és teszem, amit teszek úgy, hogy háttérbe szorítottam a normális életemet, a családomat, az unokáimat és a számomra fontos dolgokat. Hálára persze nem számítok, de a lelkesítő, támogató és együttérző hozzászólásokon kívül, a mostani nagy jelentőségű rendezvény létrehozásában és lebonyolításában azért bevallom, hogy több segítséget reméltem. De eddig jószerivel csak kommentek jöttek…

Az egyik nagy probléma ezzel ott van, hogy az emberek 90%-a úgy szeretné az elképzeléseit megvalósítani és változást elérni, hogy lehetőleg neki azért semmit ne kelljen tenni, ami tipikusan a „fogjuk meg és vigyétek” módszer, de ez nem működik! A másik súlyos gond az, amikor ilyen hozzáállás mellé még az „ész osztása” is párosul, ráadásul 99%-ban úgy és olyan emberek részéről, akiknek semmi tapasztalata, vagy bármiféle olyan ismerete vagy képessége nincs, ami alkalmassá tenné arra, hogy megalapozottan beleszóljon a dolgok alakításába.

Most nem csak azokra a fotel-forradalmárokra gondolok, akik ráadásul még magukat sem merik felvállalni, csak kamu profilokkal osztják az észt, bomlasztják és provokálják az értelmeseket, hanem azokra az egyszemélyes „országmentő harcosokra”, akik mindent is halálbiztosan tudnak, hogyan, mit és mikor kellene tenni, és szidnak mindenki mást, azért mert nem követik az ő elképzelésüket…

De vannak ennél még aljasabb megmondó emberek is, akik java része már évek óta építi a saját „forradalmát”, és közülük már olyan is akad, akinek meghaladja az ezer főt a facebook követőinek vagy a csoportjának létszáma, de persze csak a közösségi oldalon, aminek az aktivitását azért jól tudjuk, hogy osztani kell tízzel.
Ezek között van olyan, aki annyira megsértődött, amikor nem követtem az utasításait és az elvárásait, hogy attól a pillanattól a 20-30 fős fanatikus „amazon hadtestével” azonnal be is indították velem szemben a rágalomkampányt. Pedig ők is „csak azt szeretnék”, amit mi, normális életet, de annak a megvalósításához vezető egyedül üdvözítő utat csakis ők ismerhetik, és nekünk ebben vakon követni kellene őket. Mind a harmincukat, ennek a 120 ezer embernek itt a csoportban…

Leírni is nagyon mulatságos, pedig higgyétek el, ezt teljesen komolyan gondolják, de olyannyira, hogy az amazon kommandó a lehető legaljasabb mocskolódásba ment át az elutasítás miatt, amit valós és kamu profilokon keresztül linkelnek megállás nélkül mindenhová, „dögöljön meg a szomszéd tehene is” alapon, mert ilyenek ezek a mai hősök és a nagy tudású „gurutól” is mindössze ennyi telik.
Az ő szemükben, ha nem veszed komolyan őket, csak ügynök, bérenc, sátán vagy provokátor lehetsz - pedig ez rájuk jobban illik, látva a viselkedésüket.

Az már csak hab a tortán, amikor kiderül róla, mert elmondták mások, akiknél korábban hasonló módszerekkel próbálkoztak, hogy az előző, még a „mindentudó mester” szerep betöltése előtti időkben a karhatalmi erőknél töltött be sok évtizeden át szolgálatot, persze akkor még nem gondolta úgy, hogy meg kellene változtatni ezt a rendszert! De hát tudjuk, pandúrból lesz a legjobb rabló, és ez az ország mindig is jól el volt látva „jó szándékú” ügynökkel és besúgóval.
Emiatt én továbbra is megmaradok a régi „elavult” elvek mellett, és csak akkor fogok tartani valakit valamire, ha ehhez már letett valamit az asztalra. Mert a beszéd, főleg ha mellébeszél, nem vezet semmire, de bárki is legyen az illető, ha komolyan gondol valamit, akkor tesz, és cselekszik is érte!

Ezért kedves barátaim, a jövőben ne is küldözgessetek nekem ilyen aljas, ocsmány és rossz szándékú linkeket és képeket, mert ha ezt komolyan veszitek vagy akár kérdezitek, akkor nincs értelme, hogy kövessetek. Ha mindezek után, amit ekkora ellenszéllel szemben eddig tettem, nekem bármit is magyaráznom kellene, felvállalva még ehhez az anyagi és egzisztenciális nehézségeket, akkor rajta, bátran keressétek az ilyen névtelen senkiket, álljatok mögé azoknak az arctalan „linkelőknek”, akik mindent IS, és sokkal jobban IS tudnak mindenről és rólam, mint én magam, vagy akár Ti mindannyian.

Régi tapasztalat, hogy 100 jó dolgot egy ordas hazugság bármikor felülír, hiszen gyarló az ember, és a rossz dolgok jobban megmaradnak benne, függetlenül attól, hogy igaz vagy sem, de „ezt hallotta valahol…”. Tudjátok, vagy ha nem, most megtapasztalhattátok, hogy a média éppen ebből él, hiszen az igazság és a jó dolgok már nem érdeklik az embereket, de a rossz és félelmetes hírek azonnal felcsigázzák a kedélyeket.
És akkor elérkeztünk ide, a mai világunkba, hisz éppen ezért tartunk most itt, mert az emberek nem a jó dolgokra kíváncsiak. A média pedig ezt kihasználva, ontja a nevetséges, de ma már egyre aljasabb hazugságait, amire korlátlanul vevők a kétségek között élő emberek.

Ti már túljutottatok ezen, legalábbis remélem, különben esélytelen, hogy változtassunk a katasztrófa felé tartó mai életen. Ezért válogassátok meg kitől és mit fogadtok el, de a legjobb, ha csak a valóságban bíztok és hisztek, amit magatok is megéltek. Én teszem a dolgom tovább, mert felelősséget érzek, de nem csak a családomért, hanem mindenkiért, hiszen a jövőt együtt kell élnünk, hogy lehetőséget tudjunk adni a Normális Életnek!

Segítsetek ebben, és ne hátráltassatok, hiszen van elég akadály előttem. Most mindenki számít! Felejtsétek el, hogy csak odamondogattok, mert ha már érzitek, és végre komolyan veszitek a ránk váró veszedelmes jövőt, akkor talpra is kell állnotok!
Ezért vegye ki mindenki büszkén és bátran a részét szeptember 11-én, mert ennyi áldozatot a gyermekeinkért, de még a megtévesztettekért és a rosszakaróinkért is meg lehet hozni.

Ez egy közös ünnep kell, hogy legyen, és az is lesz meglátjátok, ha ezt a dátumot együtt az igazság szolgálatába állítjuk! Mert az igazság szabaddá tesz, a szabadság pedig csodákat teremt, és ahogy ez meg van írva: megmutathatjuk végre, hogy a józan és élhető világ kiindulópontja, a Normális Élet központja a Kárpát-medence lesz.

Ha így látjátok és így akarjátok, akkor eljöttök Ti is a Szabadságunk terére, és ott lesztek vidéken is mindenhol, együtt és egységben, hogy ezzel tisztelegjünk ennek az alkalomnak, ami az életünk fordulópontja lesz! Ha igazán jót akarunk, akkor vegye ki mindenki a részét a munkából és az együttműködésből, ki a szervezéssel, ki az ügyességével, ki az ötletével, ki a lábával és ki a kezével, de a távolból is lehet együttérzéssel vagy az anyagi támogatással is.

Ha ennyit áldozatot tudsz hozni, akkor már tettél valami fontosat a jó ügy érdekében. Mindegy ki mivel, csak vegye ki a részét valamivel, mert ez fogja létrehozni azt a közös és kimondhatatlan erőt, amivel visszafordíthatatlan változást indítunk majd el.

Meglátjátok, egyre többen és elegen leszünk, hogy ne csak terünk, hanem szabadságunk is legyen…

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!