A járványkezelés mellékhatásai

Egyre nehezebb úgy írni a globális járványkezelésről, hogy az ember ne váljon hirtelen fröcsögve kommentelő elmebeteggé. Az idegrendszerünk már nem intakt, hogy finoman fogalmazzak. A törésvonalak többfelé húzódnak, egyrészt ember és ember, másrészt ember és állam között.

Személyes szinten megkaphatjuk bármikor, mondjuk a maszk hiánya miatt az „anyagyilkos” jelzőt, másik oldalról meg a „rettegő, agyatlan droid, fulladjál meg te, ebben a szarban!” – beszólást. A kettő között rengeteg árnyalat van, részben attól függően, hogy a virtuális térben vágjuk a másikhoz, vagy szemtől szemben.

Egy boltban ácsorogva nemrég újra átélhettem a kölyökkoromat, a finoman áporodott ’80-as évek hangulatát, amikor még bármilyen „hivatalos személy” a rendőrtől a kalauzig, a portástól a bolti eladóig kötelességének érezte csuklózatni a deviáns ifjúságot. Közel voltam hozzá, hogy emelt hangon megkérjem a személyzet önkéntes rendőrét, ne cseszegesse már az egy darab chipsszel a kasszánál ácsorgó, maszk hiányában a trikóját az orrára húzó gyereket.

Aki tokára lehúzott maszkban taperolja az árut, az nyilván felelősebb, érettebb polgárnak számít. Ez persze nem lep meg, mi itt Közép-Európában az 50-es táblánál legalább 60-nal megyünk, de azért mégsem 80-nal, fizetünk valamennyi adót, főleg áfát, de ha lehet, megoldjuk okosba’ és felvesszük a kurva maszkot, de inkább csak – színházi megfogalmazással – „lejelezzük”.

Miért is tennénk másképpen? Mert a zárt térben maszk nélkül beszélő csúcsfejek kérnek rá?

Mert az eddig kompetensnek gondolt professzor is hetente tologatja a „második hullámot” egy 3-4 hónapos skálán, vagy éppen arról beszél, hogy nem is lesz?

Idejön az Egészségügyi Világszervezet területi képviselője, aki töredelmesen bevallja, hogy fogalmuk sincs, hol van vége az elsőnek, és honnan számítjuk a másodikat. Maszkot nem vesz fel, mert arra már ő is rájött, hogy levegőt venni és hosszan beszélni nem lehet benne, de azért a szervezete, a WHO nagyon kér mindenkit…

Hetente olvasom főnöke dörgedelmeit arról, hogy ezek a lator országok mennyire rosszul kezelik ezt a káoszt. Ő csak tudja, mi mindent mondott már Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató úr, például azt is, hogy a maszk nem véd. De ez igazából már lényegtelen. Ami viszont fontos lenne, az ennek az embernek és szervezetének az elszámoltatása. Rajtuk keresztül Kína sokáig dezinformálta a világot, ami egyrészt emberi életekben volt mérhető, másrészt a pánik okozta gazdasági vészfékezés olyan folyamatokat indított el, aminek még most sem modellezhető következményei lesznek.

Hogy milyen elvtelen kompromisszumok árán kerülhetett ennek a szervezetnek az élére azt nagyjából sejtem, másképpen nem is lehet az ENSZ közelébe kerülni.

A WHO másik funkcionáriusa, bizonyos Mike Ryan, mintegy mellékesen közölte, hogy egy 2 (!) fős csapatuk megérkezett Kínába és a kötelező karantén után elkezdi keresni Vuhanban a vírus eredetét kínai tudósokkal együttműködésben.

Értik ugye? Már több mint fél éve terjed hivatalosan a koronavírus, erre a WHO közli, hogy oda küldött két embert, akik a Kínai Kommunista Párt gondozásában nyilván komoly eredményeket fognak elérni. Állítólag a kíniak már korábban is megosztottak tudományos adatokat. Azoknak a forrását ki ellenőrizte?

Ezek mind olyan kérdések, amire az én idealizált világomban Tedrosz Adhanom Gebrejeszusznak egy nemzetközi törvényszék előtt kellene felelnie. Persze ilyen nem lesz, a végén majd még valami plecsnit is fog kapni, és érdemei elismerése mellet más fontos pozícióba helyezik az elvtársak.

Az országok addig is mindenféle koordináció nélkül teszik, amit éppen a politikusok gondolnak. Lezárnak, feloldanak, fenyegetnek, lazítanak. Közben „szakértőkre” mutogatnak, azok vissza a politikusokra. Színes kategóriákba sorolják egymást az országok, ahol egyszerre lehet valamelyik zöld, sárga, piros és hupikék, attól függően, hogy kivel milyen diplomáciai, gazdasági viszonyban van. Teszik mindezt néhány napos rotációban, hogy a gazdasági szereplők és egyáltalán a nyomorult polgárok még véletlenül se tudják tervezni az életüket.

Aki teheti, most gyorsan elmegy orvoshoz, kifizeti a magánrendelést, meg a privát CT-t, mert már látja, hogy itt ősszel hullám lesz foganatosítva, akkor pedig megint minden befagy. Ez mifelénk a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kiürített kórházak többségében majd megint csak malmoznak az orvosok és az ápolók, néhány helyen meg majd szkafanderben gályáznak 0-24-ben.

Tavasszal még abból lett volna forradalom, ha nyitva maradnak az iskolák, nem csoda, hogy egyik reggel a miniszterelnök még elképzelhetetlennek tartotta a zárást, este pedig már úgy beszélt róla, mintha erre készült volna egész életében.

Na, ez ősszel úgy lesz, hogy akkor is elviszik a gyereket a suliba a távoktatásba beleőszült szülők – akiknek már amúgy sem maradt szabadságuk, ha egyáltalán van még munkahelyük -, ha zombik garázdálkodnak országosan, majd legfeljebb gyorsabban fut az a kölök, kapja össze magát! Az eddigi nyilatkozatok azt sugallják, hogy ezt már most érzik a minisztériumban és országos, egységes iskolabezárás nem lesz, miközben simán lehetnek olyanok a statisztikák, amik miatt tavasszal még megállt az ország.

De nincs más út, még egy olyan blokkolást, amit önként vállalva átéltünk, nem lehet csinálni, pláne nem itt Közép-Európában, ahol nagyságrendekkel több embert visz el egy évben a rák, az infarktus és az agyvérzés, mint bármi más.

A háttérben szinte mindenhol a világban csöndesen zajlik a totális digitális megfigyelés kiépítése. Jó úton haladunk afelé, hogy egy közös nagy Kínát építsünk magunk köré, a „biztonságunk érdekében”. Személyes kedvencem az az itthon szerencsére elhalt próbálkozás, ami a telefonunkra telepített applikáció segítségével szolgáltatott volna ki minket és a közelünkbe keveredőket az államnak.

Ez úgy működik, hogy szépen mindenki felteszi, folyamatosan bekapcsolva hagyja a bluetooth-t, ez a cucc pedig megjegyezi az összes hasonló alkalmazást használó embert, aki a közelünkbe jön. Ha valakiről kiderül, hogy koronavírussal fertőzött, akkor mindenkit begyűjtenek, aki az applikáció szerint a közelében volt.

Ez jelenleg az emberek egy része szerint áldás, én a magam részéről ennél hátborzongatóbb rendszert nehezen tudnék elképzelni.

Ha ebolások tömegei haldokolnának az utcákon, talán indokoltnak lehetne nevezni korlátozott ideig a szabadságjogaink és a privát szféránk ilyen extrém megsértését, de nem ez a helyzet. Az államok – sőt még a demokratikus államok – vágya is a totális kontrollra olyan szintig fokozódott, ami megengedhetetlen. Az emberek a XXI. században 100 százalék biztonságot és garanciákat várnak mindenre, ezért soha nem látott mértékben hajlandóak alávetni magukat azoknak, akik ezt ígérik. Cserébe nem vár rájuk más, mint rabság és bizonytalanság.