A kellemetlen puffadást nem csak a nehezen emészthető ételek okozzák. A Helicobacter pyori nevű kórokozó is felelős lehet a krónikus gyomorhurutért, a gyomorfekély kialakulásáért, a rendszeres hasi puffadásért, sőt az emésztőrendszeri tumorok kialakulásáért. A világ lakosságának több mint a fele fertőzött.
A baktérium mára már az egyik legelterjedtebb kórokozóvá vált, hiszen gyakorlatilag a bolygón élő minden második ember fertőzött, és ezáltal pedig fennáll az emésztőszervek megbetegedésének esélye is.
A baktérium ugyanakkor még a keringési rendszerben is kárt tehet, és sokszor a betegek fejfájásra, depresszióra, zaklatottságra is panaszkodnak. A szakértők megállapították, hogy a spirál alakú és alig 3 mikrométer hosszú baktérium fertőző, viszont, hogy miként jut át egyik emberről a másikra, még nem tudják.
A megelőzés érdekében érdemes tápanyagokban és vitaminokban gazdag élelmiszereket fogyasztani, hogy az immunrendszerünk kiszűrje a betolakodót. Olyan ételeket, főként zöldségeket, gyümölcsöket kell fogyasztani, amelyek A-, C- és E-vitaminban gazdagok, és amelyekben cink is van, hiszen a nyomelem megfelelő védelmet biztosít a bélfalnak.
Ha elkészítjük ezt a finom és egészséges gyógyitalt, nemcsak a fertőzésveszély kockázatát csökkentjük, de megszabadulhatunk a puffadástól.
Hozzávalók:
- 1 uborka
- 1 citrom
- 1 evőkanál gyömbérreszelékre, vagy egy ujjnyi darab friss gyömbér
- 1 evőkanál kurkuma
- 1 kisebb grapefruit
- 1 marék petrezselyem zöld
- 1 evőkanál hidegen sajtolt tökmagolaj
Az egészet turmixoljuk össze, majd adjunk hozzá egy kevés vizet, és igyuk meg lefekvés előtt. Ez a keverék megszabadít a felhalmozódott gázoktól, nyugtatja az irritált bélfalat, csökkenti a gyulladást és elősegíti a méreganyagok lebomlását lebomlását, napi egy pohárral kell meginni belőle, és ez akkor is működik, amikor éppen alszunk.