Aztán kiderült, hogy ők is nagy bajban vannak!

A minapi facebook bejegyzésemre nagyon sok visszajelzés érkezett, bár akikhez szólt, sajnos csak néhányan értették meg és reagáltak rá érdemben:

KÉRDEZNÉM AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓ KOLLÉGÁKTÓL, volt-e olyan oktatás, tankönyv, előadás vagy továbbképzés az életükben, amikor EGY TÉNYLEGES JÁRVÁNY ESETÉN azt mondták, írták vagy tanították, hogy ÍGY KELL VÉDEKEZNI: az utcán masírozva, és a kezet a gépfegyveren tartva?
VAGY ÉN EMLÉKSZEM ROSSZUL…?
NEM GONDOLJÁTOK, HOGY MEG KELLENE VÉGRE SZÓLALNI ÉS TENNI VALAMIT?
Tényleg nem látjátok hová tartunk és mihez asszisztáltok TI, AKIK AZ EMBERI ÉLET MEGMENTÉSÉRE ESKÜDTETEK FEL?

Ezek között viszont vannak nagyon tanulságosak is, amit közzéteszek.

Tisztelt Doktor Gődény úr!
Ha már így meg lettek szólítva az egészségügyisek, had reagáljak pár gondolat erejéig. Sok mindenben egyetértek önnel ezt itt előre leszögezném. Ez a hozzászólás nem támadó hangnemben értelmezendő - bár tény hogy nem kicsit vagyok feszült, de szerintem ez itt most mindenkire igaz, mindegy, hogy melyik kasztból jön.

Tény, hogy nehezen mozdul a nép, nem csak az eü. dolgozók! Ami az eü dolgozókat illeti: Jön a 2021 január 1, és sokan nem fogják aláírni az új szerződést - feltételezem, mint szakmabeli, ön is képben van azzal miről is szól ez a törvény. Én sem szándékozom aláírni. Bármit teszünk mi eü. dolgozók, mindenképp a beteg issza meg a levét.

Tényleg nem látjátok hová tartunk és mihez asszisztáltok TI, AKIK AZ EMBERI ÉLET MEGMENTÉSÉRE ESKÜDTETEK FEL? ..A válasz a kérdésre egyetlen név: Sándor Mária. Csak nézze meg mit tettek vele. Ezt egy eü dolgozó sem meri bevállalni. Nincs min csodálkozni. Mária kiállt, elmondta, hogy nagy a baj, még covid sem kellett hozzá és aztán tönkretették. Ha csak egy-két ember áll ki közülünk, ugyanez vár rá. Ezért van az, hogy most mindenki a másikra vár.

De van egy dátum, amikor dönteni kell. Ez 2021. január 1. Majd elválik, ott merre és hogyan tovább. Az eü. - ha az Egészségügyi Szolgálati Jogviszonyról szóló (szolga) törvény hatályba lép, össze fog omlani (sokan elhagyják majd a pályát, sokan átmennek magánba és sokaknak a másod és harmad állás minimum késleltetve lesz, mert engedélyhez kötik). Ha elegen nem írunk alá, és a kormány hajlik a változtatásra, akkor is hozzá kell nyúlni a rendszerhez, mert a jelenlegi is úgy kuka, ahogy van.

Próbáltuk sztrájkra hívni a szakszervezeteket, de mindenféle kifogás van. És nem segít a helyzeten az sem, hogy pl. ilyen támadásoknak vagyunk kitéve, mint amit provokálnak páran. A 95%-a az eü. dolgozóknak rég nem a pénz miatt van a rendszerben, hanem a betegekért. Viszont sokan nem képesek tovább látni a pillanatnyi helyzeten és hosszútávon gondolkodni és cselekedni. Kifogás a hitel, a munka elvesztése, a család. Holott a betegekkel úgy tennénk jót és a felsorolt kifogásokat is úgy úszhatnánk, meg, ha leállna az eü. pár órára, napra.

Eloszlatnék egy tévhitet is, mert nincs semmilyen titoktartási szerződés a coviddal kapcsolatban - de adjunk csak ötleteket a hatalom kezébe... Páran említették ezt is, ezért mondom. Szóval nem tagad itt senki semmit, mert nincs mit. Ez a titoktartási, csak néhányak kobakjában létezik, vagy túl hiszékenyek. Az nem segít az összefogásban, ha hazugnak tart minket ez a közösség.

A fényképek, videók és a kórház nevének említése tilos (ez a kórház több pontján ki van plakátolva) és emiatt állíthatnak a szőnyeg szélére. De azt elmondhatom, hogy túl van tolva a bicikli! Vírus van, járvány nincs. Se blogbejegyzésnek, se újságcikknek, se tévének nem lehet hinni. Minden manipulálva van. Az újabb osztályok kiürítése és covidos betegekkel való feltöltése valós, kivéve a covidos részt. Mondjuk úgy, hogy vannak ott covidos betegek is. Alapvetően sok az elfekvő, legyengült beteg, amihez hozzájárul a covid. A fennjáró betegek meg 1-2 hét alatt lábon, gép nélkül, legfeljebb kis oxigénterápiával kiegészítve kihordják. A poén hogy ez utóbbi csoport semmilyen immunerősítőt, vitamint, urambocsá gyógyszert nem kap! És a szokásos kórházi koszt sem emel a gyógyulás esélyein. Még inhalátor sincs... Az előbbi csoport pedig könnyen kísérleti nyúllá válhat.

Az a baj, hogy az itt lévők gondolkodása rászűkül a covidra. Önök sem látnak tovább a covid fátylán túl? Könnyebb ránk egészségügyisekre rátolni a felelősséget.
Könyörgöm, a covid és a körülötte lévő hiszti mind egy tollvonással semmissé válna, ha az emberek észhez térnének, és rájönnének, hogy a politika a felelős, ők csinálnak mindent! Egy pillanat alatt minden intézkedés semmissé válna, ha a tömeg a sarkára állna. Ehhez nem kellene az eü dolgozókra várni. A kereskedők és vendéglátósok szakszervezete a legnagyobb, ha hajlandóak lépni, rájuk lehet számítani. Az eü. szakszervezetek a jó ég tudja miért kushadnak, nem számíthatunk rájuk. A többit már elmondtam. Itt nem a covid a baj.

Ja és még egy dolog! Az emberek könnyen egybemossák az összes egészségügyi dolgozót. Tisztelet a kivételnek, de az orvostársadalom mindig is egy külön kasztnak számított és számít. Nem kell egybemosni mindent és mindenkit. Ha az orvosokat kérdezik, akkor ne egészségügyi dolgozókat említsenek, hanem orvosokat, ha ápolónőkről van szó, akkor egészségügyi szakdolgozó, ha irodista, műszakis, konyhás, takarító akkor egészségügyben dolgozókról van szó.
Ja és oltást sem akar az eü. dolgozók kb. fele. De ugye mi leszünk a kísérleti nyulak. Hurrá! Lehet irigykedni. De persze én addigra lelépek. Ez mindenkinek saját felelőssége. A szabadságjogaim, az alapvető emberi jogaim nem eladóak!
Csakegyszkeptikusnővér...

Itt egy másik egészségügyis vélemény:

Jogosnak tartom a kérdését, de szerintem az egészségügyben dolgozók legfeljebb fele érteti ezt meg. A többit nem érdekli, mert a megélhetéséért küzd és képtelen másra gondolni, vagy mint a jó katonák, azt teszik és hiszik el, amit mondanak nekik. De szerintem ez egyre inkább így van mindenhol.
Hiába tudjuk és látjuk, hogy a covid történet egy felfújt dolog, és csak gyártják hozzá a félrevezető statisztikát, mi is csak végrehajtjuk a parancsokat, főleg amióta ehhez már katonai vezetést is kaptunk.

Amikor jobban belegondolok abba, hogy amit teszünk azzal majdhogy nem életek mehetnek és mennek is tönkre, teljesen depresszióba esek. Mert ahelyett, hogy ellátást kapnának a szerencsétlen emberek, szinte mindenkit a coviddal ijesztgetnek, és gond nélkül azzá is nyilvánítanak, Ebbe már mi magunk is kezdünk tönkremenni és belebetegedni, mert alig lehet kibírni. Persze rajtunk is múlik, de ha az orvosok se foglalkoznak ezzel, akkor mit tehetnénk? Nagy részüknek szintén elege van ebből, és a gyógyítás rovására megy ez is, de más lehetőségük nekik sincs, nem tud mindenki magánrendelőt nyitni, főleg január 1 után, amikor tömeges eltávozások lesznek.

Kezd nagyon eluralkodni itt is a lélektelenség, és emiatt rejt egyre nagyobb veszélyeket a kórházba kerülés, nem pedig maga a betegség. A háziorvosi ellátásról már nem is beszélve, ami kész kabaré, de emiatt a végén nálunk kötnek ki azok is, sokszor súlyos állapotban, akikre rá se néztek, csak telefonon beszéltek vagy emailban leveleztek! Ez milyen dolog már, és ez is nálunk csapódik le.

Szóval amíg nem történik valami, ami védettséget jelentene, addig a nyilvánosság elé szerintem nem fog senki kiállni és elmondani, hogy csak azért rosszabb most a helyzet mint máskor, mert az értelmetlen elvárásoknak kell megfelelni, és az ésszerűtlen összevonások és összezárások, meg a félelemkeltés miatti felületes kezelések nagyon sok bajt okoznak.
Sajnálom, hogy ezt kell mondani, de bármennyire is szeretném, esélyt se látok arra, hogy összefogjunk, ha nem is a magunk, de legalább a betegek érdekében. Emiatt is sokan fogják elhagyni ezt a pályát, és a végén lehet olyan lesz, mint a katonaság, ahol legfeljebb annyit mondhatunk, hogy igen, értettem, és teljesítem.

Egy kívülálló véleménye:

A probléma egyszerű, de az emberek még mindig nem képesek legalább annyira összefogni, hogy egy egyszerű kérdést intéznének azokhoz az egészségügyi alkalmazottakhoz, akik még mindig az álhírek mellet vannak, és nem törik meg a csendet.
Van gyermeketek? Van emléketek az életeteknek abból az időszakából, amiben most ő van? Csodálatos időszakként emlékeztek rá? Ha az utóbbi kérdésre igen a válasz, tegyél végre valamit érte, hogy az a gyermek ne szenvedésként élje meg ezt és ne egy élmények nélküli és a tanításban leromló, folyamatosan elbutuló és egyre birkább társadalomban nőjön fel.

És végül egy másik kívülálló véleménye:

Érdekes egy ország ez. Ha látja a rendőr, hogy nincs rajtad maszk, megbüntet vagy feljelent.
Ha egy szatír mutogatja magát, maguktól nem intézkednek (kivéve, ha nekik mutogatja magát), be kell menni személyesen a rendőrségre feljelenteni.
Ha pedig egy ilyen esetben a saját kezedbe veszed a dolgokat, akkor közlik, hogy előállítanak és eljárást indítanak ellened.
Szóval a bűnözők helyett, hogy könnyebb legyen a dolguk, most megtaláltak bennünket…

Kedves olvasóim, nem kommentálom egyik véleményt sem, mert ezek a dolgok és a történések magukért beszélnek. Továbbra is csak annyit mondanék ehhez, hogy ÉBRESZTŐ EMBEREK!
Ha normális életet akartok, akkor CSATLAKOZZATOK: https://facebook.com/groups/Normalis.Eletet.Akarunk

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!