Eddig sosem látott módszer során egy alanynak többféle oltóanyagot is beadnának.

Az Egyesült Királyságban januárra tervezett kísérlet

során együttesen akarják adni a különböző koronavírus elleni vakcinákat, vagyis az alanyok mind az Oxford/AstraZeneca, mind a Pfizer/BioNTech oltóanyagok egy-egy adagját megkapják. Előreláthatólag januárban kezdődik a vizsgálat annak kiderítésére, hogy a Covid-vakcinák összekeverése nagyobb védelmet nyújt-e, mint két adag ugyanabból a típusból - mondta a brit kormány munkacsoportjának vezetője. Az amerikai fejlesztésű Moderna vakcinája is bekerül a projektbe, ahogy a hatósági engedélyezési procedúrán megfelel, bár azt is érdemes megemlíteni, hogy még az Oxford/AstraZeneca készítménye sem kapta meg a hivatalos pecsétet.

Eddig azt hallottuk a hivatalos fórumokon, hogy az említett vakcinák önállóan is 90% feletti hatékonysággal működnek, ezért abszolút érthetetlen, hogy

miért esett erre a teljesen rendhagyó eljárás kipróbálására a szakemberek választása? 

Ennek a „speciális” gyógyszerkísérleti módszernek az alkalmazása felrúgja az eddig elfogadott fejlesztési előírásokat. Innentől kezdve lehetetlenség lesz eldönteni, melyik készítmény milyen hatékonysággal bír, illetve az alkalmazások során jelentkező – nem elhanyagolható mennyiségű – mellékhatásokért melyik vakcina tehető majd felelőssé. Ugyanis az egyik oltóanyag egy adenovírus vektor-technológián (Oxford/AstraZeneca) alapuló eljárást használ, míg a másik egy mRNS (Pfizer/BioNtech) vakcina, és mivel ezek különböző jellegű immunválaszokat váltanak ki, így a „keveréstől” egyfajta hatásfokozódást várnak a szakemberek. De ugyanez érvényes lehet a mellékhatások előfordulási gyakoriságára is.

Kate Bingham, az Egyesült Királyság oltóanyaggal foglalkozó munkacsoportjának távozó elnöke szerint:

a „mixelési” kísérletek kifejezetten a hatékonyság növelését szolgálják,

és semmiképp nem azért történnek, mert az oltások korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre. Mint köztudott, az Egyesült Királyság kormánya 40 millió adag Pfizer/BioNtech, 100 millió Oxford/AstraZeneca és 7 millió Moderna vakcinát rendelt.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!