Sokan próbálkoztak, de ez meghaladta az elképzeléseket!

A korábbi cikkemben reagáltam egy novemberi esetre, mert nagyon sok kérdést kaptam emiatt. Ebben kifejtettem egy celebnek a kórházi „covidos” produkciójával, és az ezzel párhuzamos provokációjával kapcsolatos háttérinfókat és a véleményemet. Aztán utaltam arra is, hogy ez mennyire megrendezett volt és milyen célokat szolgált.

Aki nem olvasta a cikket, annak javaslom, hogy tegye ezt meg, mert egyrészt érdekes, másrészt pedig tanulságos, hiszen ezzel képbe is kerülhet néhány fontos „járványügyi” dologgal kapcsolatban.

Aztán írtam még, hogy érdekes információ jutott el hozzám arról, hogy ezért a 'médiahakniért' - a szerepét egyébként elég gyengén játszó - celebünk milyen jutalomban részesült.
Az egyik megfejtés itt olvasható! Igaz neki, ahogy írta, volt ehhez 'belső forrása”.

A nyertesnek ez volt a szerencséje. Rajta kívül nem is találta el senki, pedig elég sokan próbálkoztak és a szórás is nagy volt, ennek ellenére csak jóval alá vagy fölé jött a sok tipp, ami 200 ezertől egészen 1 milliárdig terjedt.
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy valakiknek mennyi pénzt ér meg „elszórakoztatva” megtéveszteni és befolyásolni az embereket. És persze ehhez a szerephez milyen erkölcsi „tartás” kell?

De ahogy ezt az elmúlt 9 hónapban már megszoktuk, van az a pénz.

A történet végére még ideteszek egy utólag kapott, de a témához minden szempontból nagyon is illeszkedő rövid klipet. Remélem eljön még az ideje annak, amikor az érintett is megérti ennek a szövegét, és elkészít majd - legalább utólag - egy hasonló tartalmú nótát.
Annak egészen biztos nagyobb elismerése lenne, mint a túlerőltetett és izzadságszagúra sikeredett kórházi történetének. Talán, ha úgy alakul és elnézést kér, még segíthetek is majd ebben.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!