Régóta készültem már arra, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, a segítőimnek és az ellenségeimnek. Igen nekik is, hiszen ha nem lennének, nem jött volna létre egy ilyen összetartó közösség. A kritizálóknak és rosszakaróknak még azt is köszönhetem, hogy már nem kell megmagyarázni:
amit ránk erőszakolnak, és amik történnek velünk azok nem véletlenek.
Hiszen a lóláb végig kilógott, és a hazugságokba rendre belebuktak anélkül, hogy bármit is tenni kellett volna.
Ennek az egyébként nem rövid, de számomra nagyon fontos írásnak lesz még néhány folytatása. Először ezt kell most tudomásul venni, utána pedig az első lépést megtenni. Ahogy a lépcsők egymásra épülnek, ezek megértéséhez is mindegyik elolvasása szükséges. Ez lesz az első „erő- és tudáspróba”, mert aki végigolvassa, az nem csak a kérdésekre, de az okokra is megkapja a válaszokat, és eldől, hogy velünk tart, vagy inkább kimarad.
Nézzük honnan indultunk és hova tartunk.
Bő 9 hónap telt el a nehéz időkből, és ezalatt sok minden történt. Kezdetben majdnem egyedül voltam, de aztán jó ütemben szép nagy csapat, vagy még inkább mozgalom lettünk. Ebben a közösségben aztán mindenki megedződött és erősödött, hiszen nem csak nekem kellett arról beszélni, hogy mi minden történik velünk, és milyen veszélyes irányba tartunk.
Ezt mindenki testközelből, a saját életében és a közvetlen környezetében élhette meg. Emiatt lettünk ennyire erősek. Mert ha hiszitek, ha nem, a Normális Élethez Ragaszkodó emberekből Magyarország legaktívabb közössége lett!
Ez már menetközben is érezhető volt, de tanulva korábbi tapasztalataimból – mikor is 3 évvel ezelőtt bízva az emberek szavahihetőségében, csapdába futottam -, már óvatos voltam, mint beigazolódott, nagy szerencsémre. De ennek részletezésére még visszatérek.
Most elsőként a köszönetem kifejezéséért írok nektek, és bevallom őszintén, voltak és vannak is itt még nehéz dolgok annak ellenére, hogy néhányan mindent elkövettünk azért, hogy a munkánk ne legyen hiábavaló. Igyekeztünk mindig abba az irányba lépni előre, ami a céljainkat szolgálta, és amire a közösségünknek leginkább szüksége volt.
Az első ilyen „próbatétel” június 20-án volt, amikor szándékosan csak egy nappal előtte írtam meg, hogy aki úgy érzi, velem akar tartani, az jöjjön el, és találkozzunk Budapesten a Múzeumkertben!
Tettem ezt azért, mert akkor már hetek óta mindenki arról beszélt, hogy mutassuk meg magunkat.
Aztán végül 120-an jöttetek el, és a többség még így is vidékről érkezett.
Az ott lévőkkel ellentétben engem nem ért nagy csalódás, bár bevallom, hogy ennek legalább a duplájára, 2-300 emberre számítottam. Inkább a többiek voltak elkeseredve a sok nagyszájú „fotelforradalmár” miatt, de a végén ráéreztek ők is, hogy ennek az eseménynek más volt a jelentősége, és hogy ez emlékezetes legyen, a megbeszéltek szerint mindenki hozott, és persze kapott is valamit. Mert erre a napra, még ha nem is gondoltátok, én tényleg nagyon készültem.
Fontos volt tudni, hogy az akkor éppen 50 ezer főt számláló csoportunk hová jutott 1 hónap alatt, és valóban mire lehet képes? Hangsúlyozom a valóságban, nem pedig az álmainkban, mert 2018 tavasza óta abban én már nem élem bele magam!
Az első „létszámhoz kötött” cselekvési próba után a következő mérföldkő is elég hamar bekövetkezett, ami jó okot adhatott a bizakodásra. Ez a 100 ezres csoportlétszám eléréséhez volt ütemezve, és szintén a közösségi óhaj teljesítéséről szólt. Nem másról, mint a vírushisztéria leghatékonyabb és legkártékonyabb szereplőivel szemben egy hiteles hírforrás, a Médiaforrás megvalósítása és működtetése.
Ehhez szerencsénkre volt egy korábbi megkeresés a részükről (az egyetlen, és más médiától senki!), ahol megjelenési lehetőséget ígértek nekünk, ezért elkezdtünk velük tárgyalni, hogy tudna ez a kapcsolat hatékonyan működni. Végül arra jutottunk, hogy az átalakítások utáni végleges formát és a rendszerük módosítását követően a működtetetést és a tartalomkészítést továbbra is el tudják végezni, ha mi mi vállaljuk a finanszírozását.
Ezt követően kölcsönből, és egy önzetlen támogató segítségével megegyezés született, majd felpörögtek a dolgok, és a titokban tartott „Médiaforrás projekt” beindult. Erre azért is szükség volt, mert akkor már hetente 10 ezer fővel nőtt a csoportunk! Így az indulást július végére saccoltuk, de emellett még egy másik fontos munkába is belefogtunk, amire szintén óriási igény mutatkozott, különösen most.
Ez a facebook-tól független kétlépcsős közösségi rendszerünk elkészítése volt, a kapcsolat.online. Ennek a rendszere a jelentkezőket szűrve, majd lokálisan összekötve és a kritikustomeg.online platformra áthelyezve őket, a helyi kapcsolattartást és a közvetlen kommunikációt szolgálta volna.
Mindez kemény munka volt, sok időt, pénzt és energiát kívánt.
De - ismerve az ellenérdekeltek rutinját abban, hogy támogatás kérés esetén hogyan keltenek azonnal viszályt és ébresztik fel alattomos módszereikkel a kételyt, hogy itt „csak a pénz kell” - úgy döntöttünk, amíg kész nem leszünk ezekkel, se információt nem adunk, de pénzt sem kérünk a munkálatokhoz, amibe a szűk és bizalmas segítői körből mindannyian beszálltunk.
A megfeszített munkának köszönhetően, jó ütemben és egyidőben haladtunk mindennel, a közösségépítéssel, az ehhez alternatívát adó elsőkörös szűrőként működő kapcsolati oldallal, és a Médiaforrással is.
Aztán a titkon remélt vágyunk is teljesült, amikor egyidőben az eddigi legfontosabb jelenkori történelmi eseménnyel, a milliós létszámú augusztus elsejei berlini tüntetésre sikerült mindennel elkészülni, és ezzel együtt a szintén jelentős 100 ezer fős csoportlétszámot is elérni!
Utána viszont jött a nagy pofon, mert hasonló dolog történt, mint korábban a Múzeumkertben, csak ezt még én sem sejtettem. Mert hasonlóan ahhoz, amikor már mindenki arról beszélt, hogy mikor vonulunk ki valahová, és ez adott lett, már rögtön jöttek a kifogások. Most is csak addig volt fontos, hogy csináljunk meg valamit, amíg az el nem készült!
A Médiaforrás híroldalnak a megjelenés pillanatában ugyan mindenki örült, de aztán ennyi is volt. A saját médiaháttér helyett továbbra is mások, vagy külföldi anyagok posztolása és linkelése történt. Mennyivel bölcsebb lett volna. ha ez a 100 ezer ember néhány helyen a Médiaforrásnak - mint számunkra az egyetlen hiteles hazai hírportálnak - a nagyon fontos berlini híreit megosztotta volna!
Persze közben a siránkozás, a kommentek és a posztok mentek arról, hogy a magyar sajtó semmit sem ír az eseményről, míg végül este előrukkoltak egy szánalmas rövid hírrel, hogy 17 ezer berlini szélsőséges tüntetett, amit a rendőrség azonnal feloszlatott.
Nem akarom nagyon taglalni, de érzékelnetek kell, hogy még az elvárható minimális dolgot sem tette meg a nagy többség, miközben mi erőn felül adtunk bele szó szerint mindent, hogy ehhez a fontos eseményhez méltó indulása legyen annak a médiának, aminek az elhallgatott hírek közlése lenne a feladata.
Pedig aznap még azt sem sejtettük, hogy a mainstream média hallgatása miatt az egyetlen és hiteles forrásként a portál indulásának mekkora jelentősége lett volna már abban a pillanatban. Mert 100 ezer ember kb. 1 millió megosztásával a valós hír mindenkihez eljutott volna, szemben a fősodratú média hazugságaival!
Arról nem beszélve, hogy még ekkor is csak finoman, egy rövid sorban kértük a támogatásotok, miközben az ellenséges és mindent tönkretevő, naponta 10 milliókkal kibélelt mainstream média szereplői folyamatosan, minden cikkük után tarhálják a pénzt, vagy előfizetőket toboroznak ugyanezért.
Ezzel szemben mi, akik csak magunkra számíthattunk, hiába tettünk meg mindent a közösség kívánsága szerint, a céljaink eléréséhez szüksége közvetlen médiaháttér megteremtésével, ami hatalmas dolog és lehetőség lenne a kezünkben! Elmondom nektek, hogy ezt az erőfeszítésünket a több mint 100 ezer emberből összesen 8, igen jól látjátok tényleg nyolc támogató értékelte és segítette meg, együttesen 56 ezer forinttal!
Milyen szót használnátok erre, főleg annak tudatában, hogy a működés segítését kérő felhívás utána többször jelent meg, mint amennyi támogatónk lett? A megalázó jelző szerintem kevés lenne, arról nem is beszélve, hogy a posztokra azonnal lecsaptak a sunyi „ezek is csak pénzt nyúlnak le” kommenteket író, a kételyek ébresztésére szakosodott profi, de annál gusztustalanabb, és persze álprofillal beépült trollok.
Arról nem is írnék, hogy mindez mekkora összegbe került, és milyen fontos megállapodást kötöttünk a fenntartáshoz. Látva az elején mutatkozó közel zéró aktivitást, szerencsére annyit tudtunk módosítani, hogy ne kelljen minimum egy embernek a havi, nem kevés bérét kifizetni. Emiatt megjelenő anyag sem készül túl sok, de azért, hogy az elején segítsenek nekünk, most ezt ingyen kapjuk, így egy szót sem szólhatunk.
Többek között a média működtetésének „humán erőforrás” igényét könnyítette volna meg a kapcsolat.online felületen önkéntesen kitölthető kérdőív is, amire a beépült huhogók és a közösséget mérgező kamunevek rögtön előjöttek a „teremtő ég, ezek adatot gyűjtenek!” ostoba kommentekkel.
Aztán egy héttel később próbaüzemmel elindult a kritikustomeg.online közösségi felületünk is, amit bár ígértük, hogy működővé teszünk, de a közösségünk támogatásának teljes hiánya miatt ez megrekedt. Most kérdezhetném azt is, hogy mit tettetek volna a helyemben? Milliós nagyságrendű költségekbe vertük magunkat, és a több mint 100 ezer csoporttag csak tőlem várt el mindent, és néhány ember kivételével semmiben nem segített.
De most tényleg, el kellene minduntalan játszani azt a megalázó helyzetet, hogy folyamatosan segítséget kérjek attól a néhány, ezt magától is értő és belátó embertől?
Vagy az életünket végérvényesen befolyásoló borzalmas dolgok feltárása és megakadályozása helyett olyan gyermeteg számtani példákat kellene írni, hogy 100.000-szer 1-2 ezer forint az mennyi, és mit is jelentene a működésünkben és a küzdelmünkben? Az havonta hány újságírót, programozót, sajtómegjelenést, hirdetést, rendezvényt, eszközt vagy akár az utazásokhoz fontos kilométert jelent?
Tényleg ezt kellene taglalni, miközben a rosszindulatú, „na ennek is a pénz kell”, meg „ezt nem gondoltam volna önről” kommenteket is olvashatom? És közben arra gondoljak, hogy ezekért az emberekért akarok én tenni? Miattuk kockáztatok és adok fel sok mindent, miközben a családom is megsínyli ezt? Van aki komolyan azt hiszi, hogy ez valami „jó üzlet”, de akkor miért csak dumálni tud, és miért nem vág bele? Ha egyszer majd leírnám, hogy mikről mondtam le, kétlem, hogy normális ember bármit is megkérdőjelezne, főleg hogy nem magamért teszem mindezt.
Ilyen kétségek között nem voltam meggyőződve, hogy valóban eljött volna bárminek is az ideje, miközben közelgett a már régóta eltervezett szeptember 11-e. Természetesen a csoportban, főleg a berlini első, majd az augusztus végi második, szemet gyönyörködtető és lélekben erőt adó demonstrációk után továbbra is mindenki utcára akart menni, de sajnos tudjuk jól, hogy ez mennyire nem jelent semmit...
Mivel komolyabb rendezvényt akartunk, nem csak emlékezeteset, találni kellett valakit, aki ha úgy hozza a helyzet, helyt áll az anyagiakért. Nem volt könnyű, de sikerült, és miután a felejthetetlen Rádió 1-es szereplés során ezt bejelentettem, megindult a szervezés is.
Természetesen a támogatás kérésért most is kaptam a felbérelt huhogóktól eleget, és néhány ostobától is, akik úgy gondolták, hogy 20 ezerből kijönne a félmilliót is jócskán meghaladó technikai szükségletek, a többiről nem is beszélve. Nos, ők azok, akik nem elég, hogy buták és rosszindulatúak, de soha, semmilyen rendezvényre nem fognak eljönni - szerencsére -, ám arról majd rengeteg lehúzó kommentet írnak.
Aztán lettek szerencsére reménytelibb pillanatok, és úgy tűnt, hogy valami megindult.
Jöttek a segítő kezek és a felajánlások, ami a korábbi kudarcok miatt nagyon jólesett. A szervezés is jó kezekben volt, ezért bizakodva néztünk a demonstráció elébe.
Akkor már elmondom itt azt is, hogy a COVID 9.11 rendezvény létrejöttét a csoportból 118-an támogatták, igaz a 118 ezer emberből, ami pont ezerből egyet jelentett. Nem mondanám, hogy ezt már lehetne sikernek nevezni, de azért jobb arány volt, mint a Médiaforrásnál a 100 ezer emberből 8 fő, ami csak 12 ezrenként jelentett 1 segítőt. (Sajnos ott továbbra sincs nagy elmozdulás, bár szeptember óta már 49-en adtak a portál működéshez valamennyi támogatást.)
Szóval vártuk a minden értelemben jelentős napot, amit jelképesen a Szabadság térre szerveztünk, és 4-5 ezer emberre számítottunk. Aztán pont úgy, mint júniusban, ide is a vártnak csak a fele jött el a közel 120 ezres csoportból. Ennek ellenére nagyon jól sikerült, és akivel csak beszéltem, mindenki nagyon örült. Olyannyira volt jó a közönség is, hogy a bennünket ellenségként kezelő különféle híroldalak által készített videókra is tulajdonképpen büszkék lehettünk.
Mert azt elég kevés demonstrációról mondhatják el, hogy a média rossz szándéka ellenére sem tudtak negatív riportot csinálni senkivel! Ahogy a nap folyamán én is megtapasztaltam és büszkeséggel töltött el, hogy csak értelmes, intelligens, gondolkodó emberekkel találkoztam, és semmilyen negatív vagy zűrös dolog nem történt - a kivezényelt rendőrök legnagyobb meglepetésére, akik szintén végig korrektek és normálisak voltak.
Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy ezzel egyidőben még közel 40 vidéki helyszínen is megmozdultak a tagjaink, amire legyünk nagyon büszkék. Hiszen a teljesen tapasztalatlan és laikus emberek a szerény lehetőségek és a rövid idő ellenére is óriási lelkesedéssel és kreatívan meg tudták tartani a helyi összejöveteleket, amiért még most is hatalmas gratuláció jár nekik!
Aztán történt egy sajnálatos incidens is, az ATV felejthetetlen CSATT című élő televíziós műsorában való szereplésünk után néhány napra. Ekkor a liberális világ egyik legfőbb és felkent szólásszabadság harcos intézménye, a facebook, minden előzetes értesítés vagy probléma jelzése nélkül törölte a 4 hónap alatt éppen 120 ezres létszámot elérő Normális Élethez Ragaszkodók csoportunkat!
Elég rossz volt ezt megélni, nem csak azért, mert hatalmas munka volt vele és a szívünkhöz nőtt, hanem mert a legfontosabb információs, kommunikációs és kapcsolatteremtő közösségi oldalunk volt, amitől szó nélkül megfosztottak bennünket. Itt lehetett volna az a pillanat, amikor nem csak érzi mindenki, hanem meg is érti, hogy miért fontos a közvetlen médiaháttér, és miért lenne jó a facebookot részben elhagyni. Mert a kritikustomeg.online kommunikációs weboldalunkat, aminek a fejlesztése és befejezése anyagiak hiányában megállt, éppen az ilyen függőségek kiváltására terveztük.
Tudnotok kell azt is, bár panaszkodni nem szoktam, de fontos lenne megérteni, hogy egyszerű halandó emberként én sem vagyok „kikezdhetetlen”, és október közepén egy elég komoly emésztőrendszeri fertőzést sikerült összeszednem. Ez több hétig tartott, miközben fogytam 15 kilót. Senkinek sem kívánom, viszont próbáltam ennek ellenére - persze segítséggel - tartani a frontot, így sokat ebből nem érzékeltetek. Legfeljebb azt, hogy az éppen csak elindított országos aláírásgyűjtés kezdeti lendülete utána alábbhagyott, és az erre szerveződött aláírásgyűjtő csoportunk sem aktivizálódott még.
De milyen érdekes a sors, betegségem alatt talált rám egy új feladat.
Felkértek, hogy írjak előszót Nemere István Covid-19 című könyvéhez. Mivel csak lelkiismeretesen tudok mindent vállalni, ehhez el kellett olvasnom, amiben elsősorban a média által közölt, sokszor sajnos egyoldalú és torz, olykor pedig hamis információk voltak rendezetten összegyűjtve, ami véleményem szerint nagyon félreviszi a történetet.
Javasoltam bizonyos kiegészítéseket, aminek az lett a vége, hogy felkértek társszerzőnek, így a betegség ideje alatt sem telt hiába az idő, ami akkor anyagilag is segített, mert mindenből kiestem. Így született meg december elejére ez a bizonyos könyv, amit sokan már megvettetek, és csak ajánlani tudom nektek, hiszen ez egy kordokumentum arról, hogy jutottunk idáig. (Ezen az e-mail címen rendelhettek még belőle: [email protected])
Közben azért voltak még történetek, mert a nagy testvér ismét beavatkozott az online életünkbe, és hiábavaló küzdelem után a google törölte az aláírásgyűjtők nagy száma miatti levelezést szolgáló e-mail címünket. De pórul jártunk másfél hónap után az újraindított, már 80 ezer taggal rendelkező Normális Élethez Ragaszkodunk nevű facebook csoportunkkal is, mert azt a korábbihoz hasonlóan, bármilyen ok vagy indoklás nélkül újra megszüntették!
Aztán éppen a Covid-19 könyv dedikációjára készülve, december 11-én hajnalban bekövetkezett az év nem várt és döbbenetes eseménye, ami engem és a családomat váratlanul és kellemetlenül érintett. Ugyanis hajnalban az életünkbe már közvetlenül is beavatkozva, megszálltak bennünket, majd házkutatás és lefoglalás után engem is elvittek a Nemzeti Nyomozóiroda emberei.
Mivel később kiengedtek, így a másnap a Pólus Centerbe meghirdetett könyvbemutatóval egybekötött dedikálás nem maradt el, de az sem volt zökkenőmentes, mert a vezetőség - és ki tudja még ki más - mindent elkövetett, hogy ne lehessek ott. Aztán az utcán végül még egy ATV-s interjút is adtam.
A hatósági akció érdekessége, hogy éppen azelőtt este tettem közzé egy felhívást, ami aztán a történtek miatt megakadt, de utána folytattam, mert az események tükrében még aktuálisabb lett! Ez arról szól, hogy a normális életünket ellehetetlenítő hibás és átgondolatlan intézkedések miatt jelezzük az elégedetlenségünket. Ezért minden este 8 órától 1 percen át zajos tiltakozással adjunk hangot ennek, amíg figyelembe nem veszik a véleményünket, és visszakapjuk a Normális Életünket.
Emellett pedig jó hír, hogy a november elején létrehozott Normális Életet Akarunk elnevezésű újabb csoportunk elérte a 45 ezres létszámot, amiről a korábbiakhoz hasonlóan szintén elmondhatjuk, hogy hazánk legaktívabb facebook közössége!
Vajon miért írtam le ilyen hosszan a legfontosabb, titeket is érintő dolgokat és eseményeket abból a szemszögből, amit nem láttatok vagy tudtatok eddig? Akkor most a elmondom, hogy tiszta képet alkothassatok, és dönteni tudjatok. Remélem ezzel a rosszindulatúakat, a fizetett vagy önjáró „trollokat” is egyszer s mindenkorra kizárjuk a köreinkből, és a jövőben legfeljebb csak magukat tudják majd szórakoztatni a saját örömükre.
Tehát először is szeretnék néhány dolgot tisztázni és a félreértéseket eloszlatni, ha tényleg komolyan gondoljuk mindannyian amit csinálunk, és belevágunk az előttünk álló igen csak nehéz és embert próbáló feladatokba. Mert én ezt csak akkor tudom vállalni, ha nem egyedül rám és még pár emberre vannak hárítva a feladatok, hanem a munkából, ki mint tudja, kiveszi a részét, amennyiben komolyan gondolja!
Erre azért vagyok kénytelen még időben rátérni, mert pár hete volt egy támogatásra való felhívásom, amit sokan szándékosan vagy figyelmetlenségből, de félreértettek, emiatt pedig születtek elég kellemetlen feltevések és megjegyzések. Akkor nem akartam reagálni, de átgondolva azért fontos most azt is tisztázni, hogy eddig és ezután sem azt várom, hogy nekem küldjetek anyagi támogatást.
Ugyanis a kérésem akkor is arról szólt, hogy a Médiaforrást támogassátok - ahogy ezt tettétek eddig is, ha megnézitek -, mert a rendőrségi lefoglalás miatt elvitt dolgaim pótlására tőlük kaptam eszközöket, ezért most ők vannak akadályozva. Ennek a segítségnek köszönhetem, hogy körülöttem nem állt meg az élet, és fennakadás nélkül minden mehetett tovább a maga útján. A segítségeteket ezért sem véletlenül kértem, ugyanis a velük kötött megállapodás értelmében már így is nagyon sokkal tartozunk, és legalább ezzel tudjunk enyhíteni a kialakult helyzeten, hogy a feladatokat el tudják látni, de erre még visszatérek.
Az elmúlt hetek csendesebb ünnepi időszakában az itt leírtak miatt át kellett gondolni, hogy a jövőben mi és hogy legyen, ezért született meg ennek a fontos időszaknak az összefoglalására és lezárásaként ez a hosszú írás, mert ennek hiányában, és a leírtak megértése és tudomásulvétele nélkül a folytatásnak nincs semmi értelme. Gondolom, aki idáig eljutott az olvasásban, ezt hasonlóan látja.
Ezért döntse el végérvényesen mindenki, hogy mit szeretne, mert ha komolyan gondoljuk a folytatást és belevágunk, akkor visszalépni már nem lehet, hatékony munkát végezni viszont így, ahogy ez eddig történt, elképzelhetetlen!
Emiatt írtam le őszintén és kellő részletességgel az eltelt közös időszakunk legfontosabb történéseit, amikhez még a következőket kell tudni:
- ha nincs erős alapja annak, amit csinálnunk kell, akkor a folyamat instabil lesz, vagy akár össze is dőlhet;
- ha nincs kellő akarat a munkához és a feladatokhoz, az félmegoldáshoz vagy egyhelyben maradáshoz vezet;
- ha mi magunk nem hozunk áldozatokat, akkor kitől és miért várjuk el ezt, és sorsdöntő változásokat?
Ha van erőd, eszed, akaratod és cselekvőképességed, akkor mi akadályoz meg, hogy használd is ezeket?
Az első és most a legfontosabb, hogy működtetni és a célok érdekében használni kell azt a média hátteret, aminek az alapja már kész van, de sajnos eddig parlagon maradt. Minden ekörül fog mozogni, hiszen mások híreit nem érdemes olvasni, mert csak felidegesítjük magunkat!
Ezen keresztül több százezer ember tájékozódhat és ébredhet öntudatra, a hasztalan magyarázás és kommentháborúk helyett! Nem mellesleg ezáltal még részt lehet venni a hírek terjesztésében, ami egyszerű napi rutinfeladat lesz.
Mielőtt a további lépéseket ismertetném, lássuk a legkényesebb, de legfontosabb próbát és feladatot: hányan leszünk, akik az eddig mostohagyerekként elhanyagolt, bennünket segítő médiát első körben támogatjuk?
Ezt holnaputánra már megtudjuk, aztán innen tovább folytatjuk, mert a megoldásokról, amit talán nem is hisztek, de mindannyian vártok, csak ezt követően írok!
AKI EHHEZ HOZZÁ TUD JÁRULNI, a Médiaforrás címen ezt megteheti:
68800099-11153906
Külföldről IBAN: HU95-6880-0099-1115-3906-0000-0000
BIC kód: TAKBHUHB
Köszönöm, ha végigolvastátok, mert ez most tényleg rendkívül fontos!
Hamarosan a továbbiakat is megírom, de rajtatok múlik, hogy lesz-e igazi folytatás, és ha igen, milyen és hogyan.
--------- O ---------
Te hogy döntesz ezután, LÉPSZ MÉG EGYET FELJEBB? Akarod, mered és teszed is, amit kell és lehet? Ha most az első lépcsőfok után a válaszod igen lesz, akkor jöhet a második lépésed: LENNI, VAGY NEM LENNI?
